Kiderült, mely országok segítenek Koszovó felfegyverzésében

Brutális fegyverkezésbe kezdtek a Balkánon, elemzők szerint Pristina létre akarja hozni a koszovói hadsereget.

2023. 10. 19. 12:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

200 százalékkal több pénzt fektetnek a koszovói biztonsági erőkbe, amióta Albin Kurti miniszterelnök került hatalomra Pristinában. Erről ír a Kosovo Online helyi hírportál. Drónok, aknavetők, páncélozott járművek, közös gyakorlatok és kiképzés Nagy-Britannia, Törökország, az USA, Németország fegyveres erőivel – ez csak néhány a végrehajtott projektek és a beszerzett felszerelések közül.

Vlada Radulovics, a médiumnak nyilatkozó katonai elemző szerint az egész folyamat mögött az áll, hogy a koszovói biztonsági erőket Pristina hadsereggé alakítsa.

A balkáni ország vezetése már évek óta tervezi ezt a folyamatot és 2018 óta konkrét lépéseket is tettek. A szakértő úgy fogalmazott: várható volt, hogy beszerzések, fejlesztések történnek majd.

Külföldről segítenek nekik, anélkül ezt nem tudnák megvalósítani. Annak ellenére, hogy a legtöbben valahogy mindig az Amerikai Egyesült Államokra mutogatnak, azt mondom, hogy nem ez a leghelyesebb megközelítés. Nekem úgy tűnik, hogy sokkal többet – és megvan az oka, hogy ezt állítom –, sokkal több segítséget ad Törökország, majd Nagy-Britannia, és Németországot sem hagynám ki.

– nyilatkozta a Kosovo Online-nak adott interjújában Radulovics.

Az elemző úgy véli, hogy Törökország élen jár a segítségnyújtásban, többek között páncélozott járműveket, könnyű taktikai járműveket és lőszert is adnak Koszovónak. A fegyverkezést és mindazt, amit Pristina tesz és tett az elmúlt időszakban, nem ítélik el az európai országok – tette hozzá.

Vlada Radulovics úgy véli, hogy a koszovói biztonsági erők felfegyverzése és a koszovói hadsereg megalakításának vágya a szerb hadseregre nézve veszélyt és félelmet jelent, a Koszovó területén élő szerbek számára pedig problémát. 

Pristinának egyébként semmilyen megállapodás és szerződés szerint sem lehetnének saját fegyveres erői – hangsúlyozta a szakértő, azt azonban megjegyezte, hogy a koszovói csapatok erejét nem lehet összehasonlítani azzal, amivel Szerbia rendelkezik.

A KFOR, azaz a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő felel a koszovói biztonságért, de a valóság az, hogy jelenleg két hadsereg van – írja a sajtó

Nuredin Ibishi biztonságpolitikai szakértő ugyanakkor úgy véli, nincs ok a félelemre. Az elemző arra emlékeztet, hogy a koszovói biztonsági erőknek nem támadó, hanem védekező feladatai vannak. Ibishi megjegyzi, hogy a fegyveres erők az átalakulás szakaszában van, és a befektetések ilyenkor normálisnak számítanak.
Borítókép: A koszovói fegyveres erők tagja (Forrás: Koszovói rendőrség hivatalos Facebook-oldala)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.