Orbán Viktor a párizsi útja során a francia Le Point hetilapnak adott interjút. Leszögezte:
Nem járulok hozzá olyan döntéshez, ami rossz Magyarországnak. Az a felfogásom Európáról, hogy amíg nem ért egyet mindenki, addig nincs döntés. Ukrajna nehéz helyzetben van az orosz invázió miatt, ezért úgy döntöttünk, támogatjuk. Egyetértek azzal, hogy az Európai Tanács pozitív jelzéseket küldjön Ukrajnának, ám vannak egészen másfajta jelzések, mint például az uniós tagságról szóló tárgyalások megkezdése. Azt nem szabad megtennünk
– fogalmazott a háborúban álló ország EU-csatlakozásáról Orbán Viktor. Hozzátette: technikailag nem is vétóról van szó ebben az esetben. Az interjút készítő újságíró szerint Európában most minden szem Orbán Viktorra szegeződik, így rögtön feltette a kérdést: miért ellenzi az ukránok lehetséges csatlakozását?
Két okból. Először is, mert nem állnak készen a tárgyalásra. Másrészt mi, európaiak sem állunk készen arra, hogy teljes jogú tagként fogadjuk el őket. Az Európai Bizottság jelentése, amely szerint hét feltételből négy már teljesült, egyszerűen hazugság. Ukrajna köztudottan a világ egyik legkorruptabb országa.
Orbán Viktor ehelyett stratégiai partnerséget javasol Ukrajnával, amelyben különböző, a mezőgazdaságról, vámokról és biztonságról szóló szerződést lehet tető alá hozni Kijevvel.
Az ukrajnai magyar kisebbség helyzete sürgető
Az interjú során az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzete is szóba került. Orbán Viktor elmondta, az emberi és kisebbségi jogok nem képezhetik vita tárgyát, és nem tekinthetők a tagság előfeltételének sem. Ukrajnának tisztelnie kell a jogokat, nem azért, mert csatlakozni szeretne az EU-hoz, hanem azért, hogy fenntartsa a kapcsolatot Európával. Kiemelte, hogy Magyarország mindig kész jó megállapodásokat kötni, de helyesen kell osztályozni a kérdéseket, ő például három kategóriába sorolja őket: történelmi, stratégiai, taktikai. Az ukrán csatlakozás kérdése szerinte történelmi, és negyvenéves politikai tapasztalata megtanította arra, hogy teljes káoszt kockáztatnak, ha történelmi kérdésekben rosszul döntenek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!