Mint ismert, kedd este letartóztatták a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – emlékeztet a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Brüsszelben most nem aggódnak a lengyel jogállamiság miatt?
„Amit az elmúlt napokban láttunk, a lengyel alkotmány, a lengyel törvények hivalkodó megsértése, brutális, erőszakos fellépés” – fogalmazott Andrzej Duda lengyel elnök a Donald Tusk vezette új lengyel rezsim jogállamiságot sárba tipró intézkedéseivel kapcsolatban. A V4NA levélben fordult az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökéhez, valamint Vera Jourova uniós biztoshoz a lengyelországi események kapcsán.

A politikusok letartóztatása óriási felháborodást váltott ki Lengyelországban, politikusok és a lengyelek nagy része egyaránt
a jogállamiság ismételt sárba tiprásáról beszélnek, ami az elmúlt hetekben rendszeressé vált az országban, amióta Donald Tusk átvette a hatalmat.
Andrzej Duda lengyel elnök szerdán úgy fogalmazott:
Tudom, hogy azok után, amit az elmúlt napokban láttunk, a lengyel alkotmány, a lengyel törvények hivalkodó megsértése, a brutális, erőszakos fellépés után sok a felháborodás, sőt a düh. Nyugalomra szólítok fel. Lengyelországban szabad gyülekezni, tüntetéseken részt venni. De nagyon kérem, hogy ezek a megnyilvánulások legyenek békések, méltóságteljesek és nyugodtak.
Az elmúlt hetekben a lengyel köztelevízió és rádió, valamint az állami hírügynökség vezetőinek leváltása, és a bírák fenyegetése, eltávolításukra tett kísérletek mind olyan intézkedések voltak, amelyek joggal váltották ki a jogállamiság és a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságáért aggódó lengyelek haragját. Látható
Donald Tuskék politikai alapú, brutális tisztogatásba kezdtek, amint megszerezték a hatalmat.
A V4NA ezért levélben fordult az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökéhez, valamint Vera Jourova értékekért és átláthatóságért felelős biztoshoz, akik korábban oly gyakran adtak hangot annak, hogy aggódnak a lengyel jogállamiságét, és akiknek hathatós közbenjárásával visszatartották a Lengyelországnak járó uniós forrásokat a jobboldali kormány idején.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen lépéseket terveznek a jogállamiság nyilvánvaló megsértése miatt, a lengyel jogállamiság és az olyan egyetemes uniós értékek, mint a szólásszabadság megvédése érdekében.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a belga EU-elnökség alkalmából tartott brüsszeli ünnepséget követő, Alexander De Croo belga miniszterelnökkel közös sajtóértekezleten 2024. január 5-én (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Energiaválság tombol Ukrajnában, Zelenszkij szükséghelyzetet rendelt el
A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Nesze neked, szólásszabadság! Tucker Carlsonnak nyilatkozott az Egyesült Királyságból kitiltott jobboldali véleményvezér
Eva Vlaardingerbroek rámutatott, az Európai Unióban is egyre gyakoribbak azok az intézkedések, amelyek bírósági eljárás nélkül korlátozzák állampolgárok jogait.

Donald Trump nagy lépést tett Grönland megszerzéséért, vámokat vet ki, szerinte a világ békéje a tét
Az amerikai elnök vámokat vet ki Dániára és több más európai országra, amíg meg nem tudja vásárolni Grönlandot.

Kadirov fia az életéért küzd, mentőrepülőgéppel szállították kórházba
Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Energiaválság tombol Ukrajnában, Zelenszkij szükséghelyzetet rendelt el
A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Nesze neked, szólásszabadság! Tucker Carlsonnak nyilatkozott az Egyesült Királyságból kitiltott jobboldali véleményvezér
Eva Vlaardingerbroek rámutatott, az Európai Unióban is egyre gyakoribbak azok az intézkedések, amelyek bírósági eljárás nélkül korlátozzák állampolgárok jogait.

Donald Trump nagy lépést tett Grönland megszerzéséért, vámokat vet ki, szerinte a világ békéje a tét
Az amerikai elnök vámokat vet ki Dániára és több más európai országra, amíg meg nem tudja vásárolni Grönlandot.

Kadirov fia az életéért küzd, mentőrepülőgéppel szállították kórházba
Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!