A Pentagon az 1990-es évek elején indította el azt a programot, mely arra volt hivatott, hogy az amerikai fegyvergyártó cégek kifejlesszék a korábbi generációs vadászgépek utódját. Egy olyan lopakodó vadászgépre esett a a választás, melyet úgy terveztek, hogy a lehető legmodernebb technológiája legyen, számos korszerű újítással.
A Boeing, a Lockheed Martin és a McDonnell Douglas nevű fegyvergyártó cég is bemutatta projektjavaslatát az amerikai védelmi minisztériumnak. 1996 novemberében csak a Boeing és a Lockheed Martin projektjét választották ki. A két cég prototípusainak tesztelése több hónapon át tartott, de a Boeing által gyártott prototípus gyenge teljesítménye miatt 2001. október 26-án a Boeing-projektet megszüntették, és úgy döntöttek, hogy a Lockheed Martin kapja a repülőgép tervezési szerződését. A program fő célja az volt, hogy az amerikai hadsereg különböző ágainak és az ország szövetségeseinek kielégítsék az igényeit. Végezetül azt a döntést hozták, hogy az F–35-ös lopakodó vadászgépet három különböző típusban fogják gyártani.
Az első változat az F–35A, egy sokoldalú, földi támadásra optimalizált változat, amelyt az amerikai légierőnek fejlesztettek ki. A géptípus második változata az F–35B, amely képes függőlegesen fel- és leszállni, melyet a légierőnek és a szárazföldi erőknek fejlesztettek ki. Az F–35 legújabb változata az F–35C, amely repülőgép-hordozón való üzemeltetésre, és elsősorban az amerikai haditengerészetnek készült. F–35A először 2006-ban szállt fel. 2008-ban tesztelték az F–35B-t – rövid felszállással és függőleges leszállással –, 2010-ben pedig az anyahajókon az F–35C-t.
A gyártás 2011-ben kezdődött kiképzési céllal, majd 2015-ben állították hadrendbe a gépet, a kezdeti tervekhez képest jelentős csúszással. A program több mint egy évtizedes késésben van a menetrendhez képest. Fontos megjegyezni, hogy 2001-ben azt ígérték, hogy 2010-ig 2852 darabot gyártanak le a legújabb generációs gépből.
Azóta 23 év telt el, a rendelésállomány a külföldi ügyfelekkel együtt elérte a 3481 darabot. A 2020-as évekig körülbelül 1000 darab F–35-öst gyártottak le. Az Egyesült Államok hadserege mellett a programnak része még másik 16 ország.
Az export fontos szerepet játszik a világ legdrágább fegyverprojektjében. Az Egyesült Államok a fő támogatója a programnak, de részt veszt benne az Egyesült Királyság, Olaszország, Hollandia, Kanada, Ausztrália, Dánia, Norvégia, Japán, Dél-Korea, Belgium, Lengyelország, Szingapúr, Finnország, Németország , Csehország és Svájc. A repülőgépekhez szükséges alkatrészeket hét országban gyártják.
Elképesztő összegekbe kerül és számos hibája van a lopakodó vadászgépnek
A vadászgép gyártása hatalmas összegbe kerül. Mindent figyelembe véve elmondható, hogy az F–35-ös vadászgép a kezdetektől a gyártásig a történelem legdrágább fegyverprojektje.
Az amerikai számviteli kamara 1,7 billió dollárra becsüli a projekt költségeit. Magában csak a fejlesztési szakaszban a gyártó, a Lockheed Martin hétszer kevesebb összeget tervezett, mintegy 233 milliárd dollárra becsülték a program kezdetekor a költségeket. A program teljes költsége magában foglalja a vadászgép gyártását, használatát és karbantartását. A gép méregdrága a maga gépenkénti 109 millió dolláros gyártási költségével.
Mint kiderült, csak a repülőgépek működőképes állapotban tartása is hatalmas összegekbe kerül.
A jelentések szerint a program kiadásainak nagy részét, 1,3 billió dollárt a vadászgépek fenntartásának és üzemeltetésének költsége teszi ki.
A repülőgépekkel rengeteg gond és baleset volt, számos kezdeti problémát máig nem sikerült javítani. Az F–35 első repülése és nyolc évvel a hadrendbe állítása után az F–35-ös továbbra is a hardvert és a szoftvert egyaránt érintő műszaki hibák aggasztóan hosszú listáját tartja fenn. Az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2023 szeptemberi jelentéséből kiderül, hogy a karbantartási kihívások negatívan befolyásolják az F–35 repülőgépek készenlétét.
