Így csapta be az európai választókat a Manfred Weber-féle Néppárt

A mostani brüsszeli „alkucsata” is ellentétben áll az európai választók többségének akaratával, a susmus-demokrácia újabb megnyilvánulása, amikor hátsó szobákban, halkan döntenek fontos kérdésekről az emberek feje felett.

Fotó: Geert Vanden Wijngaert

A mostani brüsszeli „alkucsata” is ellentétben áll az európai választók többségének akaratával, a susmus-demokrácia újabb megnyilvánulása, amikor hátsó szobákban, halkan döntenek fontos kérdésekről az emberek feje felett – mondta el a Századvég tudományos igazgatója az Origónak adott interjújában, értékelve azt, hogy mi történt a brüsszeli uniós csúcson. Ifj. Lomnici Zoltán szerint a politikai alkuk alapján hozott döntések legitimitása azért is megkérdőjelezhető, mert a döntéshozatal nem átlátható, és nem a teljesítményen alapul, ez pedig alááshatja az uniós vezetők és intézmények iránti bizalmat. 

Origo: – Csütörtök este az uniós vezetők megegyeztek a következő öt év politikai vezetéséről. Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban azt írta a Facebookon, hogy „szégyenteljes a Néppárt, a baloldal és a liberálisok hatalmi osztozkodása. Európa nem erre szavazott!”. Hogyan értékelhetőek a kormányfő szavai, mire gondolhatott?

Ifj. Lomnici Zoltán: – A magyar miniszterelnök kijelentése nyomán ismét Petőfi sorai juthatnak eszünkbe: Egy ember szól, de milliók nevében! Amennyiben a jobbközép erők egy széles körű konzervatív tömböt hoztak volna létre, az elvileg akár felboríthatta volna azt a régóta fennálló balliberális, eurokrata status quót, amelynek keretében a Néppárt megosztja a brüsszeli hatalmat a szocialista baloldallal és a centrista-liberális Renew-val.

Ehelyett most az történik, hogy az Európai Néppárt a baloldali erők hatalmi érdekeit és álláspontját képviseli, már az ő agendájukat és véleményüket erősíti az olyan jelentős kérdésekben, mint a migráció, a kereskedelmi viták és a zöldmegállapodás, amely azt mutatja, hogy a Manfred Weber-féle néppárt feladta hagyományos alapállását, konzervatív identitását és lényegében a baloldali, progresszív politikai irányvonalat követi, ami a magyar miniszterelnök szavai alapján az európai választók becsapásának minősül, hiszen ők egy jobboldali vezetést szerettek volna. 

Ennek megfelelően a mostani brüsszeli „alkucsata” is ellentétben áll az európai választók többségének akaratával, a susmus-demokrácia újabb megnyilvánulása, amikor hátsó szobákban, halkan döntenek fontos kérdésekről az emberek feje felett.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, a jogállamiság eszközét pártpolitikai alapon, múlt századbeli pártállami módszerekkel használta Magyarországgal szemben: végig kettős mércét alkalmazott, amikor a tavaly ősszel hivatalba lépő lengyel kormány radikális változtatásait támogatta, de a magyar kormány rendszerreformjait, fajsúlyos jogalkotási lépéseit többnyire elítélte. Ilyen körülmények között, 2024. július 1-jén Magyarország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét, és aggodalomra adhatnak okot azok az előzmények is, miszerint a Néppárt asszisztálásával az Európai Parlament 2023. júniusi állásfoglalásában nyíltan megkérdőjelezte, hogy Magyarország mennyire lesz képes „hitelesen ellátni ezt a feladatot”, és felszólította az Európai Tanácsot, a kormány- és államfők testületét, hogy „találjon megfelelő megoldást” – amely akár Magyarország tanácsi elnökségének visszavonását is jelenthette volna.

– Orbán Viktor tehát szégyenletesnek nevezte az alkut, bírálva, hogy a két nagy mérsékelt EP-frakció, az Európai Néppárt és a Szocialisták és Demokraták osztották el a pozíciókat a liberális Renew frakcióval. A kormányfő szerint pártalku történt, nem pedig a teljesítmény számított. Hogyan értékelhető az, hogy így választottak új uniós vezetőket Brüsszelben?

– Az európai parlamenti választások nyomán az uniós választópolgárok jogos elvárásának tekinthető, hogy jórészt az ő politikai akaratuknak, az ő szavazati bizalmukkal világosan kitüntetett irányoknak megfelelően szülessen döntés az uniós vezetői pozíciókról. Ha azonban túlzott mértékben a politikai pártcsaládok, frakciók közötti alkuk dominálnak, az a demokratikus választói akarattal teremtett helyzet eltorzításához vezethet. 

Az, hogy a vezetői pozíciók elosztása ilyen típusú pártalkuk révén történik, akár azt a benyomást is keltheti, hogy ma az uniós intézményekben főként a politikai hatalom megosztására, a stallumok leosztására koncentrálnak, nem pedig az Európai Unió valós politikai érdekeinek szolgálatára.

Jogos kritika lehet a folyamatot illetően, hogy az új vezetők megválasztásánál az EP-választások eredményét kellene figyelembe venni, de a mostani jelölteket egy baloldali-jobbközép-centrista hárompárti koalíció választotta ki titkos egyezkedéseken. 

A magyar miniszterelnök erre vonatkozó éles megjegyzéseit persze lehet abból a szemszögből destruktív kritikának is beállítani, de itt valójában egyes pártcsaládokra, személyekre, illetve ezek identitására irányuló kritikáról van szó, amely visszacsatolás is a Brüsszelben megtapasztalható magatartások vagy politikai viselkedéstechnokrata és antidemokratikus jellege kapcsán.

Ilyen áron sikerült most megállapodni arról, hogy a portugál António Costa lesz az Európai Tanács új elnöke, Ursula von der Leyent egy újabb ciklusra jelölik az Európai Bizottság élére, amiről még az Európai Parlamentnek is döntést kell hoznia; Kaja Kallas észt miniszterelnök veheti át az uniós külügyi főképviselői posztot. 

A politikai alkuk alapján hozott döntések legitimitása azért is megkérdőjelezhető, mert a döntéshozatal nem átlátható, és nem a teljesítményen alapul, ez pedig alááshatja az uniós vezetők és intézmények iránti bizalmat. 

A vezetők elfogadottsága, legitimitása fontos feltétele az Európai Unió demokratikus stabilitása és ténylegesen hatékony működése szempontjából.

– Mi ezért nem támogattuk ezt a hazug és szégyenteljes megállapodást. Európa sem erre szavazott – mondta a miniszterelnök. Miért csapták be a választókat? Mi van a háttérben?

– Miközben az európai választói akarat az elmúlt évek kudarcos brüsszeli teljesítménye nyomán érthető okokból és jól érezhetően jobbra tolódott, most annak lehetünk tanúi, hogy a teljesen balra tolódó Európai Néppárt – miközben szüksége volt a jobboldali választók voksai nyomán keletkezett felhatalmazásra – most egy hatalmi alkut kötött, amelynek keretében összeállt a szocialistákkal és a liberálisokkal, ezzel lényegében elárulva a konzervatív, jobboldali választók jelentős részét. 

Hiába került tehát több jobboldali képviselő az Európai Parlamentbe, a helyzet most ott tart, hogy a jobboldal vezető erejének tekintett pártcsalád és EP-képviselete inkább a baloldallal köt szoros szövetséget.

Az európai választók hiába küldtek most világos üzenetet, a jobboldal hiába erősödött Európa-szerte, ezt Brüsszelben most egyáltalán nem veszik figyelembe; ahogy azt sem akarják tudomásul venni, hogy például az ukrajnai orosz invázió és az orosz kapcsolatok kérdése miatt, vagy éppen a migráció kapcsán ma az európai jobboldal sokkal jobban megosztott, mint azt a mainstream sajtó bemutatja.

Ami a nemzeti-szuverenista és migrációellenes pártokat illeti, azok ma befolyásosnak számítanak, illetve részben vagy egészben részesei a politikai hatalomnak Magyarországon, Szlovákiában, Olaszországban, Svédországban, Finnországban és Horvátországban, míg a mostani EP-választáson érezhető előretörést értek el olyan meghatározó, nagy államokban is, mint Franciaország és Németország. Brüsszel azonban mind személyi, mind szellemi értelemben menne tovább azon az úton, amelyről a választók Európa jelentős részében egyértelműen negatív üzenetet fogalmaztak meg.

– Mit mutat ez a mostani eredmény az unió állapotáról?

– A friss fejlemények megerősítik azt a tényt, hogy az Európai Unió intézményei tovább haladnak egy föderális típusú integráció – ismert megnevezéssel az Európai Egyesült Államok – irányába. Bár az európai integráció maga mindig is a tagállamok közötti, kormányközi, tanácson belüli viták és alkudozások révén fejlődhetett, ezt a kétnapos csúcs is gyakorlatilag felülírta, és immár egy technokrata és neofunkcionalista jellegű nemzetekfelettiség érvényesül, amelynek lényege, hogy sem a nemzetállamok, sem a választói akaratok tényleges érvényesítése nem alkalmas arra, hogy a közös és valódi problémákat megoldhassuk Európában. 

A polgárok és a nemzetállamok – elvi szinten a választások révén megerősített – legitim unióját egyre inkább föláldozzák egy szupranacionális föderáció eszméjének oltárán, ahol már nincs helye a nemzeti gondolatoknak, a helyi kulturális önazonosságnak, és bár a tagállamok jogi értelemben vett szuverenitása elvileg nem ruházható át az EU-ra, mégis efelé tesznek merész politikai kísérletet.

Az Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok hatalmi osztozkodás céljára hoztak létre pártkoalíciót, lényegében átléptek a választók akaratán, nem tartják tiszteletben a tagállamoknak az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikkében deklarált, Szerződések előtti egyenlőségét, valamint az ugyanezen cikkben szereplő azon fő alapelvet, hogy az unió intézményei és az egyes tagállamok a lojális együttműködés elvének megfelelően kölcsönösen tiszteletben tartják, és segítik egymást. Az Európai Bizottság elnöke és az Európai Parlament balliberális és néppárti többsége politikai alapon használta eddig is a jogállamiság kérdését, amivel aláásták az Európai Unió demokratikus alapértékeit, és megtagadták az alapító atyák minden olyan nemes szándékát és törekvését, amelyeket az egyenrangú tagállamok és polgárok békében és jólétben történő egymás mellett élésének előmozdítása érdekében tettek a II. világháború kataklizmáját követően.

Borítókép: Ursula von der Leyen és Manfred Weber (Fotó: Fotó. MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert)