Román elemző: Orbán azt üzeni, hogy kiegyensúlyozott közvetítő lenne

Orbán Viktor moszkvai útjával meg kívánja erősíteni azt a tételt, miszerint Magyarország egy szuverén, mérsékelt, kiegyensúlyozott állam, amelynek külpolitikáját nem az Európai Unió és a NATO határozza meg – mondta az Adevarul román portálnak Sergiu Miscoiu külpolitikai elemző, a Paris-Est Marne-la-Vallée Egyetem és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora. Mint mondta, a magyar miniszterelnök független vezetőként mutatkozik, aki párbeszédet folytat a világ összes fontos hatalmával.

Sergiu Miscoiu külpolitikai elemző, a Paris-Est Marne-la-Vallée Egyetem és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora
Sergiu Miscoiu külpolitikai elemző, a Paris-Est Marne-la-Vallée Egyetem és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora Forrás: X
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Először Ukrajna, majd Oroszország elnökével találkozott, de tárgyalt a kínai elnökkel is, s talán találkozik majd Tajvan képviselőivel is. Párbeszédet folytat a világ összes hatalmával, és úgy viselkedik, mintha Magyarország egy atlanti geopolitikai stratégiai blokk része lenne. Így egy független vezetői aurát teremt magának, olyan politikusét, aki képes zsonglőrködni a nemzetközi partnerekkel” – fogalmazott a román szakértő. Hozzátette: ez a fajta viselkedés természetesen megbízhatatlannak számít a nyugati vezetők, az Európai Unió és a NATO szemében.

Miscoiu emlékeztetett arra, hogy a magyar miniszterelnök világossá tette: nem az EU Tanácsának soros elnökségét ellátó kormányfőként teszi ezt a látogatást, hanem egy szuverén állam vezetőjeként, így külön kell választani a kettőt. „Nem tárgyal semmit az Európai Unió nevében. Többször is nyomatékosan kijelentette ezt, éppen azért, hogy elkerülje a félreértéseket” – mondta a professzor.

Szerinte ugyanakkor szimbolikus jelentősége is van a vizit időzítésének. „Mindenki számára nyilvánvaló, hogy miután ezek a látogatások épp az Európai Unió Tanácsának soros elnökségének átvétele után történtek, azt hivatottak bizonyítani a világnak, hogy Magyarország álláspontja független, és hogy Magyarország az EU tagjaként bizonyos szolgálatokat tesz az Európai Uniónak” – tette hozzá Sergiu Miscoiu.  

A román szakértő úgy véli, a vizit üzenete a magyar közönség számára az, hogy Orbán erős vezető, szemben az ellenzékkel és különösen az új ellenzéki vezetővel, Magyar Péterrel, akit azzal lehet vádolni, hogy az országot az Európai Unió, az Egyesült Államok alárendeltségébe taszítaná. 

Szerinte az a tény, hogy néhány nappal ezelőtt Kijevben, most pedig Moszkvában volt a magyar kormányfő, azt jelzi: Orbán Vikor egy esetleges béketárgyalás közvetítői szerepét is vállalja.

Miscoiu elmondta: ez a ténykedés némileg hasonlít Recep Tayyip Erdoğan török elnökéhez, aki szintén a NATO tagjaként próbált közvetíteni Ukrajna és Oroszország között. „Orbán azt is szeretné megmutatni, hogy kiegyensúlyozott közvetítő lenne, ami nem lenne hiteles, mondjuk, Lengyelország, Románia elnöke vagy egy másik, az euroatlanti blokkhoz tartozó vezető részéről” – fogalmazott a külpolitikai elemző. 

Mint mondta, a magyar miniszterelnök azt is üzente kijevi vizitjével, hogy egyértelmű elvárás Zelenszkij elnöktől az ukrajnai magyar kisebbség kollektív kulturális jogfosztásának megszüntetése. „Orbán retorikája továbbra is egy etnonacionalista vonalon halad. Ismét a világ minden táján élő magyarok védelmezőjeként pozicionálná magát” – véli Miscoiu.

Borítókép: Sergiu Miscoiu külpolitikai elemző, a Paris-Est Marne-la-Vallée Egyetem és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora (forrás: X közösségi platform)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.