Három sebesült ukrán katona, köztük egy parancsnok arról számolt be a lapnak, hogy miután hónapokig a határ mentén állomásoztak, egyszer csak Oroszországba küldték őket. Egyikük elmondta, hogy amikor Kolotilovkánál készültek átkelni a határon, azt gondolta magában, ez egy „őrült” lépés.
A katonák szerint a belgorodi orosz csapatok számítottak az érkezésükre, ellentétben a Kurszkban tapasztaltakkal. Az ukránok szerint közel tíz kilométert nyomultak előre, és elfoglalták az orosz csapatok elhagyott helyeit.
A harcok azonban továbbra is hevesek maradtak.
Az egész csapatunk megsebesült aznap, amikor megérkeztünk. Sok ukrán katona agyrázkódást szenvedett vagy súlyosan megsebesült, míg mások meghaltak, és hátra kellett hagyni őket
– mondták.
A tűzharc olyan erőteljes volt, hogy a túlélőknek napokra orosz lövészárkokba kellett fedezékbe vonulniuk, amíg ki nem mentették őket. Az egyik katona azt mondta, attól félt, hogy megölik Oroszországban, „mert nem ismerték a területüket”.
Vakon dolgoztunk
– tette hozzá.
Bár Oroszország nem ismerte el a belgorodi harcokat, de az ottani kormányzó a hét elején rendkívüli állapotot hirdetett.
A belgorodi orosz erőket a szomszédos Kurszkban végrehajtott művelet után magas készültségbe helyezhették, és ez hozzájárulhatott a keményebb ellenálláshoz
– vélekedett Brady Africk, az American Enterprise Institute elemzője.
Van egy séma, amelyet Oroszország követ, ha olyan támadások érik, amelyekre nem számított, és amelyek következtében ideiglenesen vagy véglegesen területet veszít. Erre a védelmi vonalak kiépítésének drámai fokozásával válaszol
– állítja Africk. „Az még kérdés, hogy a Belgorodban harcoló ukrán erőket ugyanolyan szintű tervezés és támogatás segítette-e, mint kurszki társaikat” – tette hozzá.
Oleksandr Szirszkij ukrán vezérkari főnök csütörtökön bejelentette, hogy katonai parancsnokot neveztek ki a kurszki régióba „a közrend fenntartására és a lakosság alapvető szükségleteinek biztosítására”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!