Ursula von der Leyen bizottsági elnök a jövő héten jelenti be, hogy a huszonhat biztosjelölt közül ki melyik területért lesz felelős a második csapatában, közölte a Politico brüsszeli hírportál. Ez egy bonyolult döntési folyamat, mivel Von der Leyennek figyelembe kell vennie a nemek, a politikai párthovatartozás és a földrajzi elhelyezkedés kritériumát is. Ráadásul a tagállamok vezetői és az általuk Brüsszelbe küldött jelöltek is alkudoznak a tárcákért, remélve, hogy befolyásos pozíciót szereznek meg. A lobbizás nagy része zárt ajtók mögött folyik, közvetlen telefonbeszélgetések során. Ám az egyezkedések egy része nyilvánosan is zajlik, általában azzal a céllal, hogy a tagállamok nyomást gyakoroljanak Von der Leyenre és csapatára.
Kiderült, hogy kik felelhetnek a legfontosabb területekért az Európai Bizottságban
A következő Európai Bizottságban a legkeresettebb tárcákért folyik a küzdelem, és nem mindenki vágya fog teljesülni.

A következő öt évben Ursula von der Leyen számára a legfőbb prioritás a versenyképesség és a védelem lesz, valamint a blokk terjeszkedése a jövőbeli EU-tagok felé. Az uniós pénzekkel kapcsolatos ellenőrzést biztosító tárcák – például a költségvetés, a kohézió vagy a pénzügyi szolgáltatások – szintén a legtöbb jelölt által áhított területek közé tartoznak.
Alább találhatók a fontosabb portfóliók, és hogy eddig melyik jelöltek jöttek szóba ezekkel kapcsolatban.
Gazdaság
A gazdaság portfólióval kapcsolatban a következő nevek jöhetnek szóba: Raffaele Fitto (Olszország), Magnus Brunner (Ausztria), Tomaz Vesel (Szlovénia), Piotr Serafin (Lengyelország), Michael McGrath (Írország), Jozef Síkela (Csehország), Maria Luís Albuquerque (Portugália) és Wopke Hoekstra (Hollandia). A gazdasági tárca az egyik legkeresettebb, és az érdekeltek között több jelenlegi és korábbi pénzügyminiszter is szerepel. Több portfólió is tartalmazhat gazdasági elemet, ám ettől nem mindenki fog boldogan távozni a tárgyalóasztaltól. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök világossá tette, hogy azt szeretné, ha az olasz jelölt (aki az általa vezetett Olasz Testvérek párt tagja) fontos gazdasági tárcát kapna.
Védelem
A csapatának a védelmi biztos szerepkörével való kibővítését már akkor tervezte Ursula von der Leyen, amikor még nem is választották meg a második ciklusra, ám az eleinte népszerű tárca sokat vesztett a fényéből. Valdis Dombrovskis (Lettország) és Thierry Breton (Franciaország) biztosjelöltek jöhetnek szóba a védelem területén.
Mezőgazdaság
A portfólió kapcsán Christophe Hansen (Luxemburg), Wopke Hoekstra (Hollandia) és Costas Kadis (Ciprus) neve merült fel. Annyi biztos, hogy Von der Leyen jobb jelöltet keres, mint Janusz Wojciechowski, az alulteljesítő lengyel mezőgazdasági biztos, akit első ciklusában mellékvágányra került.
Kereskedelem
Mivel mindenki egy „nagy” gazdasági portfólióért verseng, amely magában foglalná a versenyképességet, az ipart vagy a pénzügyi szolgáltatásokat, a kereskedelem nem annyira népszerű, mint a korábbi bizottságokban, különösen most, hogy Ursula von der Leyen a második ciklus politikai prioritásai között a gazdasági biztonság mögé helyezte. Elképzelhető, hogy a kereskedelem „egyszerű” biztosi feladat lesz, tehát már nem lesz része az ügyvezető alelnök szélesebb körű feladatkörének, ahogy az korábban volt. Akik szóba jöhetnek a feladatkör ellátására, azok a következő biztosjelöltek: a holland Wopke Hoekstra, a svéd Jessika Roswall és az ír Michael McGrath.
Technológia/innováció
Két név merült fel eddig ezen a területen: Henna Virkkunen (Finnország) és Maria Luís Albuquerque (Portugália) biztosjelöltek lennének a legalkalmasabbak a pozícióra.
Energiaügy/éghajlat-politika
Akinek a neve felmerült a tárca kapcsán: Jozef Síkela (Csehország), Julian Popov (Bulgária), Dan Jørgensen (Dánia) és Teresa Ribera (Spanyolország). Talán Julian Popov neve már most kizárható a sorból, mivel Bulgária volt az egyetlen ország, amely egy férfi és egy női jelöltet is megnevezett, és mivel Ursula von der Leyen a nemek közötti egyensúlyra törekszik, nem valószínű, hogy ő helyet fog kapni a csapatában.
Bővítés
A tárca kapcsán Valdis Dombrovskis (Lettország) és Várhelyi Olivér nevét emlegették. A portfólió szerepe jelentősen megnövekedett az orosz–ukrán háború kezdetekor, az inváziót követően az EU megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával, jelenleg a Nyugat-Balkánt célzó további bővítési törekvések vannak folyamatban. A csatlakozási folyamat lépései mindezen országok esetében nemcsak sok technikai és jogi munkát, hanem politikai manőverezést is igényelnek. Magyarország már jelezte, hogy szeretné megtartani a bővítési portfóliót jelöltjének, Várhelyi Olivérnek, ám könnyen megtörténhet, hogy Brüsszel ezt is megakadályozza, újabb csapást mérve ezzel Magyarországra.
Kohézió
Akik szóba jöhetnek ezen a területen: Roxana Mînzatu (Románia), Apostolos Tzitzikostas (Görögország) és Ekaterina Zaharieva (Bulgária). A kohéziós portfólió nem feltétlenül a legnépszerűbb tárca, mégis az egyik legjelentősebb, mivel az uniós költségvetés mintegy egyharmadát felügyeli, és olyan finanszírozási programokat irányít, amelyek más portfóliókat is érintenek. A tárca új nevet is kaphat, amely jobban illeszkedik majd az új bizottsághoz, az új megnevezése előreláthatóan a „regionális beruházás” lesz.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Ursula von der Leyen négy ügyvezető alelnököt is kinevezne, akik mellette irányítanák az új Európai Bizottságot. Állítólag Teresa Ribera Rodriguez, Wopke Hoekstra, Thierry Breton és Jozef Síkela fogja betölteni az ügyvezető alelnöki pozíciót.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI/Purger Tamás)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A felvidéki Magyar Szövetség elutasít minden, közösséghez való tartozás miatti atrocitást
Gubík László, a felvidéki magyar párt elnöke Pozsonyban arra az incidensre reagált, amelynek során a múlt héten egy magyar fiatalt nagy valószínűséggel azért ért támadás, mert magyarul beszélt.

Orbán Viktor Emmanuel Macronnal tárgyalt Párizsban + kép
A miniszterelnök az európai uniós csúcstalálkozó előtt egy nappal a francia elnökkel tárgyalt Párizsban. Folytatás holnap Brüsszelben – írta a miniszterelnök.

Trump: Ez az utolsó figyelmeztetés
Az Egyesült Államok elnöke a Hamásznak küldött üzenetet.

Trump költségcsökkentésre törekszik a diplomáciában is
Az intézkedések során konzulátusok bezárására is sor kerülhet. Sajtóinformációk szerint négy franciaországi konzulátus is érintett lehet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Új részletek derültek ki a Huszti testvérek tragédiájáról

A PSG lemosta a pályáról a Liverpoolt, mégis Szoboszlaiék ünnepelnek + videó

Totális siker, Szoboszlai Dominikkal letarolta az internetet a Liverpool

Sándor, József, mit műveltek? Havazást hozhat a felmelegedés

Szoboszlai Dominik megkönnyebbülhet, nagy terhet vehetnek le a válláról Liverpoolban

Miért nem kellenek az amerikai autók Európának? Faék egyszerűségű a magyarázat

Kegyetlen módszerhez folyamodtak az ukránok, így kínozták az oroszokat + videó

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Orbán Viktor Emmanuel Macronnal tárgyalt Párizsban

Újabb fordulat Kenderesi Tamás ügyében: itt a MACS-vezető reakciója a vádakra

Ezeken az útszakaszokon történik a legtöbb halálos baleset Nógrád vármegyében

Nagy Attila Tibor zúzós posztban lökte tovább a lejtőn Magyar Pétert és a Tisza Pártot
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A felvidéki Magyar Szövetség elutasít minden, közösséghez való tartozás miatti atrocitást
Gubík László, a felvidéki magyar párt elnöke Pozsonyban arra az incidensre reagált, amelynek során a múlt héten egy magyar fiatalt nagy valószínűséggel azért ért támadás, mert magyarul beszélt.

Orbán Viktor Emmanuel Macronnal tárgyalt Párizsban + kép
A miniszterelnök az európai uniós csúcstalálkozó előtt egy nappal a francia elnökkel tárgyalt Párizsban. Folytatás holnap Brüsszelben – írta a miniszterelnök.

Trump: Ez az utolsó figyelmeztetés
Az Egyesült Államok elnöke a Hamásznak küldött üzenetet.

Trump költségcsökkentésre törekszik a diplomáciában is
Az intézkedések során konzulátusok bezárására is sor kerülhet. Sajtóinformációk szerint négy franciaországi konzulátus is érintett lehet.