A bejelentést követő sajtóértekezleten Hans Ellegrennek, az akadémia főtitkárának sikerült telefonon elérnie Geoffrey Hintont. A tudós elmondta, hogy nagy meglepetés volt neki a díjról szóló telefonhívás, éppen egy olcsó kaliforniai szállodában tartózkodik, ahol nincs internetkapcsolat.
– Meg vagyok döbbenve. Sohasem gondoltam, hogy ez megtörténhet – mondta az elismerésről.
Újságírói kérdésekre válaszolva azt jósolta, hogy a mesterséges intelligencia végül óriási hatással lesz a civilizációra, javulást hozva a termelékenységben és az egészségügyben. A jelentőségét az ipari forradalomhoz hasonlította.
Ahelyett azonban, hogy fizikai erőben felülmúlná az embereket, intellektuális képességekben fogja felülmúlni őket. Nincs tapasztalatunk arról, milyen az, amikor a dolgok okosabbak nálunk. És ez sok szempontból csodálatos lesz
– mondta Hinton. Ugyanakkor hozzátette: minden előny mellett aggódnunk kell számos lehetséges rossz következmény miatt, különösen amiatt a veszély miatt, hogy ezek a dolgok kicsúsznak az irányításunk alól.
Arra a kérdésre, hogy van-e benne megbánás a munkájával kapcsolatban a mesterséges intelligencia jelentette kockázatokat látva, Hinton úgy válaszolt, hogy a mögötte álló kutatói pályán nem változtatna, de aggódik amiatt, hogy a következmények végül olyan, az embereknél okosabb rendszerek lehetnek, amelyek átveszik az irányítást.
Egy másik kérdésre válaszolva elárulta, hogy személy szerint a GPT-4-et – az OpenAI által létrehozott multimodális nagy nyelvi modellt – használja, de nem hagyatkozik teljesen rá.
John J. Hopfieldet az angliai Hampshire-ben érte a hír, ahol feleségével együtt tartózkodik. Az AP hírügynökségnek elmondta, egy kávé és az influenzaoltás után arra nyitotta ki számítógépét, s látta, hogy elárasztották az e-mailek.
Soha nem láttam ennyi e-mailt életemben – jegyezte meg, hozzátéve, hogy egy üveg pezsgő és egy tányér leves várja az asztalon.
Hopfield az AP-nek azt mondta: továbbra is ámulattal tölti el, hogy munkájának milyen hatása van.

MTI/AP/Princeton Egyetem tájékoztatási irodája/Denise Applewhite
Az amerikai kutató, aki több olyan petíciót is aláírt, amelyben tudósok a technológia szigorú kontrollját sürgették, a gépi tanulás előnyeit és kockázatait a vírusokkal és az atomenergiával kapcsolatos munkához hasonlította, amely képes segíteni a társadalomnak, de károkat is okozhat.