Egy ukrajnai gyakorlórepülés során egy vadászgépből véletlenül kiesett egy bomba. Az eset szeptember 11-én délután történt, a körülményeket az Állami Nyomozó Iroda vizsgálja.

Egy ukrajnai gyakorlórepülés során egy vadászgépből véletlenül kiesett egy bomba. Az eset szeptember 11-én délután történt, a körülményeket az Állami Nyomozó Iroda vizsgálja.
A helyi beszámolók szerint a gyakorlórepülésben részt vevő gép alacsonyan haladt el a település felett, majd a robbanás után Belarusszia irányába távozott. Szemtanúk is megerősítették a detonációt, és azt mondták, a lőszer véletlenül eshetett ki az ukrán katonai repülőből.
A megsemmisült házban a helyi KORD rendőrségi különleges egység helyettes vezetőjének szülei élnek. A becsapódás idején szerencsére senki nem tartózkodott az épületben, így nem történt személyi sérülés.
Az Állami Nyomozó Iroda bűnügyi eljárást indított a repülőgépből származó lőszer becsapódása ügyében. A helyszínen nyomozócsoport kezdte meg a bizonyítékok rögzítését. Az iroda szóvivője közölte: a nyomozás folyamatban van, és minden körülményt igyekeznek teljeskörűen tisztázni.
A Magyar Nemzet korábban arról is beszámolt, egy kisrepülőgép zuhant le Prága Letnany városrészében, egy erdős területen, a balesetben két ember életét vesztette.
Borítókép: Vadászrepülőgép (AFP)
Teherautóval ütköztek az adriai főúton.
A tárban három lőporos töltény is volt, mindegyiken hasonló szövegek voltak.
Mára messze a legnépszerűbb német párttá vált a jobboldali patrióta AfD.
Trump értékelése a behatolásról közvetlen ellentétben áll Varsó és szövetségesei véleményével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.