Az ellenzék jelöltje, Patrick Herminie az elnökválasztáson a szavazatok 48,8 százalékát, míg a hivatalban lévő államfő, Wavel Ramkalawan a voksok 46,4 százalékát kapta.

Az ellenzék jelöltje, Patrick Herminie az elnökválasztáson a szavazatok 48,8 százalékát, míg a hivatalban lévő államfő, Wavel Ramkalawan a voksok 46,4 százalékát kapta.

Az alkotmány értelmében az elnöki tisztség elnyeréséhez több mint 50 százalékos támogatás szükséges, ezért a két legtöbb szavazatot szerző politikus között második fordulót tartanak. Ramkalawan a második mandátumáért indul Afrika legkisebb országának élén.
A voksolás előszavazással indult csütörtökön, a választók többsége pedig szombaton adta le voksát.
A 115 szigetből álló, mindössze 120 ezres lakosságú ország a világ egyik legismertebb luxus- és ökoturisztikai célpontja, a turizmusnak köszönhetően pedig az egy főre jutó jövedelem alapján Afrika leggazdagabb államai közé tartozik. A Seychelle-szigeteket ugyanakkor komoly kihívások elé állítja a klímaváltozás, valamint az országot sújtó drogproblémák, amelyek középpontjában a heroinfüggőség áll.
Borítókép: Választók 2025. szeptember 27-én, a Seychelle-szigetek elnöki és parlamenti választásai alatt (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

A bíróság február 13-án mond ítéletet a három vádlott felett.

Napi összefoglaló.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!