Vitalij Klicsko közleményében hangsúlyozta: az új szabályozás alapján a vállalati nyereségadó teljes egészében az állami költségvetésbe kerülne, míg jelenleg ennek tíz százaléka a fővároshoz folyik be, írta a 24tv.ua.

Ez a változtatás Kijevet mintegy nyolcmilliárd hrivnya bevételtől fosztaná meg – fogalmazott.
A kijevi polgármester kiemelte, hogy a szóban forgó összeg nem luxuskiadásokra, hanem alapvető közszolgáltatásokra van előirányozva: az oktatásra, az egészségügyre, a közlekedés fenntartására, a sebesült katonák rehabilitációjára, valamint az ukrán fegyveres erők támogatására. Zelenszkijnek azonban úgy tűnik ez a pénz is kell.
Az alkotmány és a költségvetési jogszabályok garantálják az önkormányzatok anyagi önállóságát és a központi döntésekből fakadó kiadások kompenzálását. Ennek a törvénynek az elfogadása mindezt semmissé tenné
– hangsúlyozta a főpolgármester.
A 13439-3. számú törvényjavaslatot augusztus 20-án fogadta el a Verhovna Rada 229 szavazattal. Szakértők már akkor figyelmeztettek: a kijevi forráselvonás a tömegközlekedés drágulását, valamint a katonák és családjaik számára nyújtott segítség csökkenését hozhatja magával. Klicsko ezért az elnökhöz fordult, és arra kérte, küldje vissza a törvényt a parlamentnek újratárgyalásra.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen (Fotó: AFP)

Az ukrán háborús gépezet nem állhat le.

Károsak és veszélyesek az Európai Unió bizonyos megközelítései a nemzetközi politikában.

Moszkva válaszlépéseket készít elő arra az esetre, ha az Európai Unió lefoglalná Oroszország kintlévőségeit — jelentette ki Marija Zaharova.

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártok a németeknél.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Az ukrán háborús gépezet nem állhat le.

Károsak és veszélyesek az Európai Unió bizonyos megközelítései a nemzetközi politikában.

Moszkva válaszlépéseket készít elő arra az esetre, ha az Európai Unió lefoglalná Oroszország kintlévőségeit — jelentette ki Marija Zaharova.

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártok a németeknél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!