Giorgia Meloni erről az ENSZ Közgyűlésének csúcsszintű vitájában felszólalva beszélt New Yorkban szerdán. Úgy vélte, hogy az ENSZ és az Európai Unió jelenlegi szabályozása ahhoz vezet, hogy „az emberi és polgári jogok nevében bűnözőket védenek meg”.

Giorgia Meloni állást foglalt a teljesen nyitott határok ellen, és azt hangoztatta, hogy minden országnak joga van
megvédeni határait és állampolgárait, kiteljesíteni szuverenitását és kezelni a migrációt, hiszen az hatással van a lakóira.
Az olasz kormányfő arról is beszélt, hogy a globalizáció nem a jó irányba tart, ezért ezen a téren is át kell gondolni a nemzetközi szabályozást.
Elhibázottnak tartotta a környezetvédelmi szempontokra hivatkozó gyors ipari leépítést, amely szerinte súlyos gazdasági és társadalmi hatásokkal jár.
Úgy vélte, „ideológiai szélsőségek helyett fokozatos reformra van szükség” ezen a területen, megtartva a középpontban az emberiességet.
Borítókép: Giorgia Meloni (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Egy férfi három különböző metróállomáson támadt áldozataira.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!