Ha erre alapoznak, 300 év múlva is lesz magyar szó Csokalyon
– mondta. A miniszterelnöki főtanácsadó felidézte, hogy milyen körülmények uralkodhattak a térségben 300 évvel ezelőtt, amikor a templom felépült.
Felidézte, hogy akkor ért véget a Rákóczi-féle szabadságharc, a török kiűzése, és már az ellenreformáció uralkodott. Erős közösség kellett legyen az, mely ilyen helyzetben elhatározta, hogy templomot épít és meg is valósította döntését
– mondta. A csokalyi születésű Fényes Elek földrajztudós és statikus emlékét is felidézte, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként elkészítette Magyarország és tartományai teljes földrajzi és statisztikai felmérését, leírását.
Aláhúzta: Fényes Elek mutatta meg először, hogy a magyar életképes nemzet, melynek több évszázados múltja mellett életképes közösségei is vannak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!