Cseh házelnök: Provokálnak az ukránok

A cseh házelnök szerint nem szolgálja a jó cseh–ukrán kapcsolatokat, hogy Ukrajna egyesítésének évfordulóján harmincméteres ukrán zászlót helyeztek el Prága egyik legemblematikusabb történelmi helyszínén. Tomio Okamura úgy véli, az akció felesleges feszültséget kelt, és a fogadó ország szimbólumai iránti tisztelet hiányát mutatja.

2026. 01. 27. 9:43
Tomio Okamura cseh házelnök Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Már beszéltem Macinka külügyminiszterrel annak érdekében, hogy ilyen akció egy ilyen helyszínen ne ismétlődhessen meg. A kormányunk pedig új törvényt készít elő a külföldiek – köztük az ukránok – csehországi tartózkodási feltételeinek szigorításáról” – zárja.

Nemrég arról írtunk, hogy a cseh parlament elnöke nagyszerűnek nevezte saját újévi beszédét, amelyben bírálta Ukrajna vezetését és az ország számára nyújtott nyugati támogatásokat. Tomio Okamura felszólalása nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában, ahol hívei tömegesen fejezték ki egyetértésüket az elhangzottakkal kapcsolatban.

Borítókép: Tomio Okamura cseh házelnök (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.