A Munkáspárt minden eddiginél súlyosabb bizalmi válsággal szembesül Nagy-Britanniában. Egy frissen nyilvánosságra került felmérés szerint mindössze a választók tíz százaléka gondolja úgy, hogy a baloldal képes felelősen irányítani az ország gazdaságát. Soha nem mértek még ilyen alacsony értéket a Munkáspártnál, mióta 2019-ben elkezdték vizsgálni a közvéleményt. A jelenlegi eredmény rosszabb, mint Jeremy Corbyn idején volt – írja a Daily Mail.

A YouGov a felmérésében november 30. és december 1. között 2122 felnőttet kérdezett meg. Az eredmény különösen kellemetlen a Munkáspárt számára, hiszen a tavalyi választáson rájuk szavazók közül is mindössze minden negyedik ember gondolja úgy, hogy képesek jól irányítani a gazdaságot. A költségvetési vita előtti napokban a pénzügyminiszter és Keir Starmer miniszterelnök látványos visszavonulót fújt a jövedelemadó-emelés ügyében, ami tovább rontotta a helyzetet. Rachel Reeves pénzügyminiszter az eredeti terv helyett különféle adóemelések „svédasztalát” jelentette be. A adópolitikai változások miatt – a várakozások szerint – emberek milliói fognak magasabb adókulcsokat fizetni, ami heves kritikát váltott ki, valamint felvetette a kérdést:
megszegi-e a Munkáspárt azt az ígéretét, hogy nem növeli a dolgozók terheit?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!