A vértanú Szent Istvánról elnevezett templomban tábla emlékezik meg Mindszenty József bíborosról, akinek 1975-ig a bazilika volt a pápától kijelölt címtemploma, írja az MTI.

A vértanú Szent Istvánról elnevezett templomban tábla emlékezik meg Mindszenty József bíborosról, akinek 1975-ig a bazilika volt a pápától kijelölt címtemploma, írja az MTI.

Sulyok Tamás koszorút helyezett el az emléktáblánál.
Az egykor a magyar pálos rend temploma őrzi a XV. században élt Lászai János római magyar gyóntató sírját, amelyen a Róma mindannyiunk hazája latin felirat olvasható.
A római magyar közösség a bazilikában tartja nemzeti miséjét minden hónap utolsó vasárnapján, amely most a nagyböjti időszak első vasárnapjára esett.
Sulyok Tamás és házastársa, Nagy Zsuzsanna, valamint az államfőt kísérő delegáció részt vett a misén, amelyet Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mutatott be, akit hat éve neveztek ki püspöknek.
A szertartáson Törő András, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora mondott beszédet. Homíliájában hangsúlyozta, hogy a nagyböjt időszaka nem arról szól, mennyiről tudunk lemondani, mekkora teljesítményt nyújtunk, hanem az irányváltás ideje, amelyben megtanulunk életünkben ismét Istennel számolni.
A magyar nyelvű misén jelen voltak a Rómában szolgáló magyar papok, a Collegium Germanicum et Hungaricum magyar-német kollégium paphallgatói és az olasz főváros magyar közösségének tagjai.
Borítókép: Sulyok Tamás köztársasági elnök (Forrás: Facebook/Sulyok Tamás)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Külföldi hitelek és adóemelések tartják életben a gazdaságot.

A parancsnok tizedeli az ukrán légierő gépeit.

Kim Dzsong Un egy bányaipari központban adta le voksát.

Egyes településeken az AfD az első helyen végzett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!