Sándor Zoltán novelláskötete első ránézésre igen vékonynak tűnik, a szerzőről készült portré kissé merevnek hat, a borító pedig nem ígér vidám történeteket. Olvasás után kiderül, hogy a szerző portréja nem lényeges (már első ránézéskor sem volt az, a posztmodern is megmondta, csak a retorika kedvéért írtam fennebb), a történetek tényleg nem vidámak, és bár vékony kötetnek tűnik, valójában nem az, igencsak súlyos, „vastag” kötet lesz belőle.
A gonosz átváltozása klasszikus, jól felépített és jól megírt novellákat tartalmaz, messziről látszik, hogy Sándor Zoltán mestere a szónak, és éppen olyan szigorú szabályokat állít fel önmagával, mint egyik novellájának hőse a túszul ejtett három civillel szemben: „Mielőtt még belekezdenénk a társalgásba, mindenki kapcsolja ki és tegye az asztalra a telefonját. Így… Azt akarom, hogy mindannyian meséljetek el magatokról egy kompromittáló történetet, olyat, ami miatt saját megítélésetek szerint is rászolgáltatok a büntetésre. – Le nem véve tekintetét a túszairól, a szakállas férfi megtörölte a szája szélét és cittegve kipiszkált egy húsdarabkát a fogai közül. – Aki a legdurvábbat mondja el, azt elengedem.”
Szóval tétje van a mesélésnek, és ezzel mindegyik mesélő tisztában van. Miként a szerző is. („Sándor Zoltán 1973-ban született Nagybecskereken. Író, műfordító, publicista. A vajdasági Magyar Szó napilap szerkesztője. A 2004–2016 között megjelenő Sikoly irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője. Szabadkán él” – idézem a hátsó belső fülről.)
Ezekben a novellákban, mint említettem, boldogság és humor nemigen van – mindent beborít valami szorongás és olvasót szorongattatás. És valamilyen formában folyton ott lebeg a délszláv háború soha meg nem haladható, fenyegető és tragikus emlékezete. Feloldás és feloldozás nélküli terep ez, ahol önhibájukon kívül vagy önhibájuk folytán kilátástalan helyzetbe került kisemberekről, katonai szolgálatukat teljesítő és ott elképesztő pusztításban kirobbanó fiatalokról, elidegenedésről, feloldhatatlan konfliktushelyzetekről, a család intézményének válságáról (és a válság megoldási, kifutási lehetőségeiről), valamint a délvidéki magyar társadalmat alapjaiban átformáló elvándorlásról és annak feldolgozhatatlanságáról esik szó.