Bevallom, sokat olvastam már báró Kemény Jánosné Augusta Paton önéletírásáról, mielőtt fellapozhattam volna, és azt is bevallom, hogy elsősorban – a korszak iránt igen határozottan érdeklődő filoszként – ehhez hasonló részleteket vártam tőle:
„Egy téli napon, amikor [Kemény] János hazaérkezett Kolozsvárról [Maros] Vécsre, izgatottan és sóvárogva kérdezte tőlem, hogy nagy gondot okozna-e nekem, ha a nyári hónapok valamelyikében, mondjuk júliusban, meghívna hozzánk vagy harminc írót, két-három napra. Tele volt lelkesedéssel, és elmondta, hogy az a nagy álma, hogy védje Erdély magyar kultúráját és nyelvét, amit a megszálló románok elnyomnak. Természetesen beleegyeztem és meg is kezdtem az étkezési és egyéb részletek megtervezését és szervezését. Júliusra megszerveztem az alvást. Úgy oldottam meg, hogy három írót helyeztem egy szobába. Közben beszereztünk mindent, ami az ellátáshoz szükséges volt. Még ceruzákat is tettem a szobákba, ha valamelyik írót ott szállná meg az ihlet. Az egyedüli dolog, amire nem gondoltam, az volt, hogy néhány városi író nem tudta magát megborotválni, ezért el kellett küldeni a kocsit borbély után.” Vagy pedig: „1926 júliusában eljött a nagy nap, az erdélyi írók megérkezésének a napja. A felvonóhídon vártuk, hogy üdvözölhessük őket. Néhányan közülük úgy néztek ki, mint az éhenkórászok. Úgy döntöttünk, hogy a Helikon nevet adjuk a társaságnak.”
Kit ne érdekelne a mára már a tisztelet miatt viaszfigurákká vált, hajdani erdélyi nagy írógeneráció híres marosvécsi találkozása, Kemény János áldásos tevékenysége révén pedig az úgynevezett „helikoni írók” csoportjává válása? De rájöttem, hogy igazságtalanság ilyen előítéletekkel vagy egyenesen elvárásokkal közeledni báró Kemény Jánosné Augusta Paton emlékiratíróhoz. Neki természetesen más dolgok a fontosak, máshol vannak az élet súlypontjai, mint a múlt kitüntetett pillanatai iránt hevesen érdeklődő olvasónak. Már ahogy ez az emlékiratok kedves természete: az ember csak néz és szeretettel csodálkozik, milyen természetes hétköznapisággal tudnak a korabeli emberek viszonyulni azokhoz a dolgokhoz, amelyek később világrengető eseményeknek bizonyulnak.