Éppen csak felsejlik

Két jubileumot is ünnepel idén a budapesti Lengyel Intézet: megalapításának 80. és kortárs művészeti galériájának, a Platán megszületésének 20. évfordulóját.

Álom és ébrenlét határán derengő világgal találkozik az, aki belefeledkezik a látványba Fotó: Bach Máté

Két jubileumot is ünnepel idén a budapesti Lengyel Intézet: megalapításának 80. és kortárs művészeti galériájának, a Platán megszületésének 20. évfordulóját. Az Andrássy út fáiról elkeresztelt galéria 1999-ben Gémes Péter Napló című kiállításával nyílt meg, így szimbolikus jelentőségű az alkotó Vízvonal című munkájának jubileumi tárlata.

Ahogy Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet igazgatója is emlékeztetett rá a megnyitón elmondott köszöntőjében, a Platán Galéria húsz évvel ezelőtt népszerű üzlet volt, sok vendég ma is érdeklődik az egykori lengyel bolt iránt.

– Az emlékezés, nosztalgiázás nem jelenti azt, hogy meg szeretnénk állítani az időt – tette hozzá Joanna Urbanska. – Szívesen merítünk a múltból, de ezzel párhuzamosan bátran nézünk szembe a jelen és a jövő kihívásaival, melyek mindig új jelleget kölcsönöznek húszéves galériánknak. A Platán nemcsak lengyel kortárs művészeti kiállítóhelyként fontos Budapesten, hanem a széles értelemben vett lengyel kultúra interdiszciplináris központjaként is.

Az igazgató szerint a galéria ennek szellemében nagy változásoknak néz elébe, ezeket hamarosan mindnyájan tapasztalni fogjuk.

Az 1951-ben született és 1996-ban elhunyt, a Munkácsy-díj mellett számos elismerésben részesített Gémes Péter 1972 és 1976 között járt a Varsói Képzőművészeti Akadémiára; elein­te litográfiával foglalkozott, majd a Kelet-Euró­pába a hetvenes-nyolcvanas években begyűrűző body art irányzathoz (legismertebb magyar alakja Hajas Tibor) kapcsolódó képzőművészeti fotózással, új világítási technológiákkal, fekete-fehér képekkel kísérletezett. Jelen kiállításon is egy fotónegatív-hatású, a galéria két falát egy stilizált filmtekerccsel átölelő sorozatát láthatjuk úszómedencében tempózó alakokról. De a képek asszociációs mezeje ennél jóval tágasabb a látvány konkrét leírásánál.

Álom és ébrenlét határán derengő világgal találkozik az, aki belefeledkezik a látványba
Fotó: Bach Máté

A Vízvonal kapcsán Kovalovsky Márta művészettörténész is elmosódó, derengő, majd hirtelen kiélesedő figurákról, egymást folytató mozdulatokról, mindent átható személyességről beszélt.

– Aki belefeledkezik a látványba, szinte a bőrén érzi a víz érintését, és álom és ébrenlét határán derengő világgal találkozik. De a Vízvonal sokkal több egy atmoszféránál. A mozgásnak itt nincsen célja, illetve a cél maga a mozgás. Éppen csak felsejlik a formák igazi jelentése. A lebegő, emelkedő és süllyedő testekkel megfoghatatlan erők játszanak.

Az április 17-ig megtekinthető kiállítás egyébként csalóka benyomást tehet a szemlélőre: a megnyitó alatt is be-betértek az Andrássy úton sétálgató turisták, körbenéztek, látták, hogy körülbelül egy kép fut körbe a falakon némi variációval, aztán vállukat vonogatva továbbálltak. Rosszul tették. A Vízvonal előtt el kell időzni, hogy a művészettörténész által is leírt élmény hathasson ránk. Amilyen kicsi a tárlat, olyan nagy türelem kell hozzá – de a látottak és az említett hatás meghálálják a bizalmat. A jó öreg analóg fotótechnikával foglalkozóknak egyenesen kötelező a kiállítás.