Hogy hóttig kenyeret adok

Szabad Boglárka, a Hagyományok Háza népmese szakelőadója és Varga Norbert, a Hagyományok Háza Hálózat Felvidék néprajzkutatója több mint harminc mesét gyűjtött Csipkés Vilmostól.

A nyolcvanhárom éves arlói népművész és Szabad Boglárka a Hagyományok Házában Fotó: Vörös Előd

„Csitt, csont! Mi lesz ebből, mint egy nagy hazugság? Kidőlt-bedőlt kemencének egy csepp oldala se volt, mégis kisült benne kilencvenkilenc pogácsa. Arra szaladt három cigány gyerek, mind meztelen, mind az inge derekába hányta” – kezdi a meséjét Csipkés Vilmos Sándor a Hagyományok Házában. A nyolcvanhárom éves arlói mesemondó nemrég került a néprajzkutatók látóterébe, de már készül is a könyv abból a mesekincsből, amelyet lelkesen oszt meg a közönségével.

Csipkés Vilmos Sándor 1936. ­március 18-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arló községben született. Sokféle munkát végzett: gyerekként egy évig segédkezett csordás édesapja mellett, később kovácsnak tanult, de végül géplakatos lett, gőzmozdonyokat javított, rövid ­ideig még brácsázott is a helyi cigány muzsikusokkal.

A nyolcvanhárom éves arlói népművész és Szabad Boglárka a Hagyományok Házában
Fotó: Vörös Előd

Mostanában viszont az arlói mesemondóként ismerik, főként amióta 2017 októberében a Hagyományok Háza Mese vándorúton programjának ózdi szervezője Szabad Boglárka és Varga Norbert néprajzkutatók figyelmébe ajánlotta az idős mesemondót. Nekik köszönhetően találkozhattunk vele mi is a Budai Vigadóban.

Csipkés Vilmos Sándor – vagy ahogy a közönsége szólítja: Vili bácsi – a szüleitől tanult mesélni: az édesanyja is gyönyörű tündérmeséket mondott, de az édesapja volt igazán ismert mesemondó.

Nagyobb repertoárja is volt és jóval harsányabb előadásmódja, „cselekedte is a mesét, mi, gyermekek összerezzentünk, amikor a királyfi előrántotta a kardját, hogy levágja a sárkány fejét” – emlékszik vissza.

Vili bácsi édesapja rendszeresen mesélt a hagyományos cigány virrasztókon, ő innen, valamint a kukoricafosztókból és a fonókból ismeri azokat a történeteket, amelyeknek fordulataira és nyelvi megoldásaira a szakemberek is felkapják a fejüket.

Később a mesélést időnként ponyvaregény-olvasás váltotta fel, egy kocsi szénért vették a regényt, és aki tudott olvasni, felolvasta a többiek­nek, az összegyűlt családok pedig éjszakába nyúlóan hallgatták Rinaldo Rinaldini kalandjait.

De a ponyvákból megismert fordulatok nem szivárogtak át a mesékbe, utóbbiakat Csipkés Vilmos most is úgy mondja, ahogyan a szüleitől tanulta, csak arra figyel, hogy szóhasználatában igazodjon az adott közönséghez, például a pajzánabb történeteket, amelyek jó részét Debrecenben, katonakorában hallotta, nem hajlandó elmesélni, amíg a gyerekek ki nem mennek a teremből.

Csipkés Vilmos meséiben olyan különös nevű hősök vannak, mint Hittonóber, Matélia és Mezőszépszárnya, és olyan meghökkentő helyzetekből támad a bonyodalom, mint például abból, amikor „az anya azt akarta, hogy a fiú úgy éljék vele, mint az apja, de a gyerek nem volt rá hajlamos, és ezért el akarta pusztítani”, vagy Vili bácsi egyik kedvenc meséjében: „Lássa a király, hogy ami madár a világon van, mind az ő házára megyen szarni. Irkált a király grófoknak, báróknak, jósoknak, tudósoknak, hogy mondják meg, mit jelent ez. Jött királyfi, jósló, tudós, de nem tudták megmondani. Egyszer a király elé áll a fia, Hittonóber:

– Apám, rajtam kívül senki nem tudja megmondani.

– No, fiam, olyat is mondhatsz, hogy hóttig kenyeret adok, meg olyat is, hogy mától a házamnál nincs helyed.

– Mindegy, édesapám, én elmondom, amit tudok: azért járnak ide, mert maga olyan szegény lesz, hogy csíklevesből sem eszik eleget.”

Csipkés Vilmos a kilencvenes években kezdett újra mesélni, eleinte családi körben, később egyre többen voltak kíváncsiak ezekre a mesékre.

„Hat gyermekem van, meghallgatják, szeretik, de egyik se tudja így elmondani ezeket” – jegyzi meg a mesemondó, amikor arról kérdezem, a családban kire hagyja ezt a tudást.

Szabad Boglárka, a Hagyományok Háza népmese szakelőadója és Varga Norbert, a Hagyományok Háza Hálózat Felvidék néprajzkutatója több mint harminc mesét gyűjtött Csipkés Vilmostól, ezeket filmfelvételeken is rögzítik, ugyanis a tervek szerint 2020-ban egy DVD-mellékletes kiadványt jelentet meg ezekből az intézmény.

– Vili bácsi reprodukáló mesemondó nagyon gazdag repertoárral, és a meséi nyelvi kidolgozottsága is figyelemre méltó. Jelenleg a könyve szövegeinek begépelése és a típusokba sorolása zajlik – mondta Szabad Boglárka. Mint felvázolta, a gyűjtött anyagot több mesekutató szaktekintélynek is megmutatta, akik mind elismerő­en méltatták Csipkés Vilmos Sándor tudását, és ahogy Raffai Judit népmesekutató rámutatott, meglehet, hogy Vili bácsi az utolsó hagyományos nagy tündérmese-mesélő.