Tatárjárás és vízözön

„Az Árpád-kor nyelve feltámadhatatlan, de a lelke feltámasztható” — százhúsz éve született, ötven éve halt meg Kodolányi János, a XX. század egyik legjobb magyar regényírója, akit nyugodt szívvel nevezhetünk a magyar Mika Waltarinak és J. R. R. Tolkiennek.

Kodolányi János a balatonakarattyai nyaralójában Forrás: MTI

Kodolányi János a balatonakarattyai nyaralójában
Fotó: MTI

Viszont bibliai és mitológiai témájú regényeket is írt, köztük a Thomas Mann József és testvéreivel egyenrangú Én vagyok című regényét, amely Jézus és Júdás kapcsolatáról szól. A Vízözönt csak „meseregénynek” aposztrofálva engedte megjelenni a kommunista kultúrpolitika, ám az már elkerülte a figyelmüket, hogy a világ végét okozó, vészesen közeledő égitest bizony vörös színű, és nem véletlenül: „Amikor Samas kilépett a Világ Kapuján, s a gyors sötétség rászakadt a városra, az Égi Gyík nyomban megmutatkozott, mégpedig majdnem a Zeniten. Uralkodott a szikrázó csillagok között. Fénye rőtvörös volt, mint a pislákoló parázs.” A vízözön metaforája ugyanis a világháborút, a kommunista berendezkedést és az azt követő megtorlásokat is jelképezte, regényének lebilincselő története J. R. R. Tolkien fantáziavilágával egyenrangú alkotássá teszi a művét.

A kommunista diktatúra ugyanis valóban elhozta a világ végét, Kodolányi Jánosnak személyesen is, hiszen annak rendje és módja szerint indexre tették. Az író 1948-tól balatonakarattyai házába húzódott vissza, ahol mostoha körülmények között élte mindennapjait. Mivel nem publikálhatott, inkább levelezett, többek között Várkonyi Nándorral és Szabó István íróval. Levelezésének zöme máig kiadatlan.