Ne bántsátok a magyart!

— Azt sulykolták nekünk, hogy ma már nem lehet olyan minőségű művészetet létrehozni, mint a görögöké. De hát láttam ilyet, mi az, hogy nem lehet? — mondta Párkányi Raab Péter szobrász, akit először húsz éve terjesztettek fel a Munkácsy-díjra, amit a szakma kicsinyessége eddig rendre megvétózott. A művész műtermében jártunk, ahol megmutatta, milyen dallama van egy „talált” zenegépnek, amely igazából szobor.

A művész feladata a minőségi műalkotás létrehozása Fotó: Bach Máté

Félangyalszárnyakon, egy lófejen, kezeken és arctöredékeken lépünk át a műtermében. Ebben a száz négyzetméteres térben készültek azok a vagonra szerelt domborművek is, melyek most a Malenkij robot emlékhely atombunkere előtt láthatók. Noha köztéri szobrász lett, egyéb munkáit, kisplasztikáit sokan gyűjtik: a pályája során magántulajdonba került szobrainak csak kis töredéke található Magyarországon. Az, hogy a kezdetek óta a figurális szobrászathoz vonzódott, egyáltalán nem véletlen. Még gyerekként egy hetilapban figyelt fel egy szoborra, amely nagyon megtetszett neki. De csak később jött rá, hogy egy kortárs szobrász munkájáról, Melocco Miklós Ady-oltár című alkotásáról van szó.

A művész feladata a minőségi műalkotás létrehozása
Fotó: Bach Máté

– Azt sulykolták belénk, hogy ma már nem lehet olyan minőségű művészetet létrehozni, amilyen a görögöké volt. De hát láttam ilyet, mi az, hogy nem lehet? Szellemi értelemben Me­locco Miklóst tartom az igazi mesteremnek – mondta a szobrász.

A főiskolán Kiss István osztályába került. Ő volt a kommunista időszak kurzusszobrásza, de az ideoló­giai nézeteit szerencsére nem erőltette a diákjaira.

– Balassagyarmaton jártam gimná­ziumba, délutánonként Szederkényi Attila szobrász műtermében dolgoztam, ott tanultam meg a szobrászat alapjait, ami elég volt ahhoz, hogy a későbbiekben önképzőként és az idősebb diákoktól a technikai dolgokat ellesve megalkossam a szobraimat. Kiss Istvánt emberileg el tudtam fogadni. Elsős koromban, amikor egy Krisztus-töredéket csináltam, a környezetem kétségbeesve mondta: Kiss István a tanárod, te meg egy Krisztust faragsz? Ő azonban, amikor megnézte, egészen jó szakmai tanácsokat adott a művel kapcsolatban – emlékezett vissza a szobrász.

Párkányi 51 évesen kapta meg az első állami művészeti díját. Korábbi interjú­adások közben mindig meglepődve kérdezték tőle, hogyhogy nincs még állami díja.

– Kezdetben elvicceltem a dolgot, és azt mondtam, hogy még túl fiatal vagyok hozzá. A Malenkij robot emlékművem miatt ismét felterjesztettek Munkácsy-díjra, ám a szakma kicsinyessége ezt akkor is megvétózta. Később erről Kerényi Imrével beszéltem, aki türelemre intett: „Ön egy igaz keresztény ember, keresztényi alázattal tekintsen ezekre a dolgokra. Legyen türelemmel, mert akit egyszer jelölnek, az előbb vagy utóbb megkapja.” Ekkor visszakérdeztem: Tudja, hogy mikor terjesztettek fel először? 1998-ban, vagyis húsz éve – fejtette ki Párkányi.

A szobrászművésznek egyébként sincs ínyére az ideológiai harc, szerinte egy művész feladata az, hogy minőségi műalkotást hozzon létre.

– Ma a liberális művészeti élet úgy fest, mint a hetvenes évek bécsi akcionizmusa. Nekik a tárgy létrehozása egyáltalán nem fontos, viszont a művészviláguk egyfajta félkatonai szervezetté alakult. Pillanatok alatt mozgósíthatók, megvannak az elöljáróik, az esztéták és a művészettörténészek, akik folyamatosan azt keresik, hol és mikor lehet tüntetni, petícióz­ni. Ellentétben velük, mi csak tenni szeretnénk a dolgunkat. A körön belülieknek azt kívánom, hogy csináljanak jó alkotásokat, és hozzanak létre önmagukban egyfajta etikai kódexet, amelynek az első pontja mindjárt ez lehetne: Ne bántsátok a magyart! – mondta.