Hetvenéves lett az egyik legjobb humorú magyar író

Fehér Béla egyszerűen nem tud úgy írni, hogy ne legyen érdekes és különleges. Még ha akarna, sem tudna. Ha őt olvassuk, igazolva látjuk azt a tézist, hogy az olvasás öröm.

Csűr-csavaros fantázia, izgalmas történetek, meghökkentő asszociációk – az alkotói arzenál részei Fotó: Kurucz Árpád

Fehér Béla betöltötte a hetvenet, azaz Dante kollégánkat parafrazálva az emberélet útjának feléhez érkezett. Lévén szó minden idők egyik legjobb humorú magyar írójáról, groteszk lenne őt patetikusan laudálni. A nemzetközi gyermeknapon született, minden bizonnyal ezért a hajlam, hogy folyamatosan mindennel játszadozzon. De Mátyás királyunk is anno június első napján foglalta el Bécset, és attól fogva nyögte bús hadát a büszke vár, sajnos nem elég sokáig. Ezen a vidám napon csatlakozott Kentucky, pár évvel később pedig Tennessee az Egyesült Államokhoz, és bizony Marilyn ­Monroe is e napon látta meg a napvilágot. Hogy miféle rejtélyes összefüggések lehetnek a fölsorolt események között? Ki tudja? Biztos vannak. Mint ahogy Fehér Béla írásművészetében is folyamatosan meghökkentő asszociációkkal találkozunk.

Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő, Örkény István. Mi köti össze ezeket a klasszikusokat? Pontosabban ki? Hát Fehér Béla. Nyelvünket nyilván Jókai Mórtól lehet a legjobban megtanulni, extrémül gazdag, negyvenötezres szókincse páratlan. Hogy Fehér Béla milyen mestere a nyelvnek és a nyelvi játékoknak, azt egyik fő műve, a Kossuthkifli bizonyítja. Vannak történetei, mégpedig vérizgalmasak – erről minden egyes műve tanúságot tesz. A mai világban, mikor az írók egyre nagyobb hányada műveli a cselekménymentes szövegírást, és hiszi azt, hogy bárkit is érdekel, ha negyven oldalon lelki életet él, és közben nem történik semmi, a jó történetet meg kell becsülni. Humorának sziporkázó mivoltához nem fér kérdés, ő egyike azon keveseknek, akiknek olvasása közben föl szoktam nyeríteni.

Csűr-csavaros fantázia, izgalmas történetek, meghökkentő asszociációk – az alkotói arzenál részei
Fotó: Kurucz Árpád

És aztán az esze járása… azt bizony Örkény István is megirigyelhetné. Az egypercesek ősatyjának szentelt hommage-kötet, a Tengeralattjáró Révfülöpön egyszerűen brutális, csak úgy hüledezünk, honnan ez a csűr-csavaros fantázia, ez az affinitás a dolgok groteszk-abszurd módon való izgalmas megközelítésére. Örkény egypercesei meghatározó olvasmányai voltak ifjúkoromnak, ámde Fehér Béla egyperceseinek olvastán veterán, sokat látott és kultúrcsömörre hajlamos filoszként is rég nem tapasztalt izgalomba jöttem.

Fehér Béla egyszerűen nem tud úgy írni, hogy ne legyen érdekes és különleges. Még ha akarna, sem tudna. Ha őt olvassuk, igazolva látjuk azt a tézist, hogy az olvasás öröm. Napjaink egyre unalmasabb, görcsösen erőltetett, polkorrekt, szenvelgő és száraz irodalmában Fehér Béla írásművészete üdítő sziget. Vagy egy balatoni tengeralattjáró. Kár, hogy szerény, visszahúzódó, a nyilvánosságot kerülő ember, ez az egyetlen oka, hogy nem ő a legeladottabb és a legdíjazottabb kortárs író Magyarországon. De mivel még csak a felénél tart, erre is lesz bőven ideje.