Helyén a Fájdalmas Krisztus

A Fájdalmas Krisztus szobrot utoljára 1995-ben restaurálták, de azóta folyamatosan romlott az állapota, leginkább a posztamense sínylette meg az időjárást.

Vissza kellene vezetni a köztudatba, mennyire fontos a műemlékeink ápolása Fotó: Mirkó István

Fogaskerekű zakatol a töltésen, alatta egy szobor áll, amely a fejét tenyerébe hajtó Jézust ábrázolja, fején tövis­koszorúval, vállán palásttal. A Fájdalmas Krisztus előtt emberek sürögnek-forognak, többnyire fényképészek, és persze a restaurátorok, akik az utolsó simításokat végzik rajta. Tartóoszlopát daruval helyezték vissza tegnap délelőtt, rá pedig Budapest egyik legrégebbi köztéri szobrát, amelyet 1725-ben állítottak fel a Városmajorban, a mostani Szilágyi Erzsébet fasorban. A járdáról nézve, ha nem vagyunk elég figyelmesek, könnyen elsiklik a tekintetünk felette, pedig érdemes megállni egy percre.

A mészkő szobrot tavaly szeptemberben szállították a Képzőművészeti Egyetem restaurátor-műtermébe, helyreállításával pedig Gheorghita Noémi Borbálát bízták meg, aki diplomamunkájaként restaurálta a különös műalkotást Szemerey-Kiss Balázs tanszékvezető és Káldi Richárd művésztanár vezetésével. Ennek során derült ki az is, hogy Krisztus köpenye eredeti állapotában vörös volt, haját, szakállát és testét is kiszínezték.

– Szerettem dolgozni a szobron, jó kihívás volt. Nem hiányzott sok minden róla, de az orrát pótolni kellett – valószínű, hogy megrongálták –, a bal lábfej letört lábujjait s annak az alját kőkiegészítő habarcsból készítettem el. Régebben a városok, falvak vagy azok, akik szobrokat állítottak, folyamatosan karbantartották őket. Ma már nincs benne a köztudatban, hogy mennyire fontos ápolni a műemlékeinket, pedig ez olyan, mint a kerítésfestés: folyamatosan kell csinálni, hogy jó állapotban maradjon – mondta Gheorghita Noémi Borbála kőrestaurátor.

Vissza kellene vezetni a köztudatba, mennyire fontos a műemlékeink ápolása
Fotó: Mirkó István

A szobrot utoljára 1995-ben restaurálták, de azóta folyamatosan romlott az állapota, leginkább a posztamense sínylette meg az időjárást, hiszen a fagy miatt több helyen megrepedt, a kötőanyagokat pedig kimosta a víz.

– A mostani restaurálás sem életre szóló, folyamatosan karban kell tartani. A szobor felülete erősen szennyezett volt, növényi telepek, algák, zuzmók, mohák borították be, elfeketedett, kéregszerű felületek is voltak rajta, ezeket mind kitisztítottam– sorolta a szobor gondjait a fiatal restaurátor, aki nemsokára féléves szakmai gyakorlatra megy Skóciába, hazatérte után pedig a szakmájában szeretne elhelyezkedni.

Noha a szobor alkotója ismeretlen, azt lehet tudni, hogy Rothe Mária polgárasszony a kivégzettek lelki üdvéért állíthatta a Fájdalmas Krisztust. Az alkotás a hagyomány szerint a budai vesztőhely szobra lehetett az egykor Ecce homo rétnek nevezett helyen. A posztamensén levő, mára lekopott német és magyar nyelvű felirat bibliai passzust idézett a halálba indulóknak: „Oh, ti mindnyájan, kik átmentek az úton, figyelmezzetek és lássátok, vagyon-e fájdalom, mint az én fájdalmam.”