Markovichoz mulatni járunk, nem múzeumba

Nem szégyen, ha az emberfia kétkedve vesz kézbe egy friss Boban Markovic Orkestar-lemezt: tud-e még újat mondani nekünk a Kusturica-filmekkel kultikussá vált szerb fenegyerek és csapata?

Fotó: Picasa

Nem szégyen, ha az emberfia kétkedve vesz kézbe egy friss Boban Markovic Orkestar-lemezt: tud-e még újat mondani nekünk a Kusturica-filmekkel bolygónk jó részén kultikussá vált szerb fenegyerek és csapata? Merthogy a tűz nem vész ki a Balkán trombitás legendájából, az biztos (tényleg legenda, bár azt kicsit tolakodónak tartom, ahogy a belső borító fülszövege ezt fejtegeti, körülbelül egy Wikipédia-szócikk stílustalan, elemista slendriánságával – jobb lett volna valami személyes sztori, netán a zenéről pár mondat). Markovicnak ez az élete, ezért jött a világra, zenét lélegzik be és lélegzik ki – az ilyen emberek kicsit a növényekre vagy az angyalokra hasonlítanak.

Ám a tradicionális, délszláv rézfúvós zenének megvannak a maga korlátai, azzal együtt is, hogy ahonnan érkezik, ott – miként Kusturica is ábrázolja – az emberélet szinte minden rezdülését áthatotta-áthatja. Egyszerre háttér és afféle életritmus-szabályozó, esküvőhöz, temetéshez, ünnephez, gyászhoz – mindenhez fújják a trombitát. Markovic bölcsen nem az autentikus, funkcionális tánczenét próbálta konzerválni, hanem egy kicsit művészkedős, kicsit levegősre vett, kicsit faluvégi kurtadiszkós, barátságos, szerethető, életteli, de nem túl tömény, bulizáshoz, utazáshoz vagy szinte bármihez hallgatható, 12 számos albumot rakott össze Mrak címmel.

A Guram Guram alapja például egy olyasféle pruttyogás, amit a 90-es években tömegével gyártott Casio gyerekszintetizátorokon lehetett beállítani mondjuk disco 5 címszóval – ez a vicces gagyiság lehet ironikus gesztus, de lehet önfeledt hülyéskedés is, Markovic egyik esetben sem lesz kevésbé szimpatikus. Vagy itt van a Ducat elszállós-utaztatós három és fél perce, olyan goromba effektszörcsögésekkel, mintha a rezeseket olykor valami fortyogó ősmocsár fenyegetné elnyeléssel. Épp utána következik tökéletes ellentéte, a Dusa: tengerparti, naplementés, édesbús hangulat, afféle bor, szerelem vagy haláléletérzés stílusában.

De akad ugrálós-bulizós dal is, mint az Ilke Cocek, vagy épp elvágyódós-atmoszferikus, mint az Alexandra Borisova gyönyörű énekével vezetett Ederlezi. Utóbbi végén a szintetikus vonósok megjelenése szintén elég bazári húzás, de ha egyszer ez a lemez fináléja, miért ne lehetne eldobni a kalapot? Markovichoz nem múzeumba, hanem mulatni járunk. Több dalban is remek fűszer és őszinte szín az olykor földörmögő férficsordavokál, tehát jó kis nyári hangulat- és bulizenét trombitáltak össze a világnak. Ez ma az egyik legjobb értelemben vehető popzene.

Boban Markovic Orkestar: Mrak. Fonó Budai Zeneház, 2019.