A helsinki vámpírok időtlenek

Jyrki Linnankivivel, a The 69 Eyes finn goth rock zenekar frontemberével az idén harmincéves banda magyarországi emlékeiről, a finn melankóliáról és a klasszikus rock ’n’ rollról beszélgettünk. A stílusteremtő zenekar Amerikában is befutott. Az együttes november 12-én Budapesten koncertezik, a Barba Negra Music Clubban.

– Hogyan érzik magukat, amikor Magyarországon lépnek fel? Rokoni a fogadtatás?

– Legendás dolog, hogy a magyar és a finn rokon nyelvek, de úgy tudom, hogy a történészek álláspontja sokszor változik ebben a kérdésben. Mindenesetre mi könnyen ejtjük ki a magyar szavakat, igaz, legtöbbször a köszönöm szót használjuk. Ez éppen elég, ha rock ’n’ rollt játszol. Amikor először kezdtünk turnézni Európában a kétezres évek elején, Magyarországon is felléptünk a Sziget Fesztiválon. Emlékezetes koncertünk volt, sok hűséges magyar rajongónk van azóta is, ezért szeretünk ott játszani. Magyarországnak különleges helye van a szívünkben, mert az egyik első ország volt, amely üdvözölte a The 69 Eyest.

– Azóta többször is felléptek itt. Volt idejük körülnézni?

– Szeretném, ha több időnk lenne, és lemennénk a Balatonra vagy más helyekre, de a szoros turnémenetrend miatt erre még nem volt alkalmunk. Különben Archzie, a basszusgitárosunk nagyon szereti Magyarországot, sokat jár oda magánemberként, és rengeteget mesél nekünk a budapesti fürdőkről. Mindig úgy tartottam, hogy a civilizáltság része az, hogy megnézzük „a világ hét csodáját”, ezért a fürdők az én bakancslistámon is rajta vannak.

– Idén harmincéves az együttes, még glam csapatként kezdték. Miért nevezik magukat helsinki vámpíroknak?

– Szerintem az elmúlt harminc évben rászolgáltunk erre a névre. Már a kezdetek óta keverjük a dark rockot a horrorfilmek világával, hiszen a vámpírok a horrorfilmek igazi rocksztárjai. Azt szoktam mondani, hogy mindig megelőzzük a korunkat, de mindig el is késtünk. Mi is időtlenek vagyunk, mint a vámpírok, a tagok harminc év óta nem változtak, tehát ez a szimbólum jól kifejezi azt, amiről ez a banda szól: itt vagyunk és itt is leszünk még egy jó ideig.

– Hogyan tudtak ennyi ideig együtt maradni?

– A The 69 Eyest nem munkahelynek tekintjük. Huszonévesen alapítottuk a bandát, mert egy északi rockklubban azzal a szöveggel lehetett igazán nőzni, hogy van egy rockzenekarom, és felteszlek a vendéglistára, ha eljössz a koncertünkre. Fiatalok voltunk, valahová tartozni akartunk, aztán lassan egy életformává vált a rock ’n’ roll.

– A vámpírokat Hollywood tette divatossá. Amerikai horrorfilmek, zene, életérzés – ezek inspirálják önöket. Ennyire népszerű Finnországban az amerikai popkultúra?

– Ez nem ilyen egyszerű. Finnországban sok hatás ér minket, mert egy Nyugat és Kelet határán lévő ország vagyunk. Az amerikai popkulturális elemek és témák csak a The 69 Eyes felszínét alkotják, de a zenénk és a szövegeink melankóliája sokkal inkább a finn életérzésből ered. A melankolikus dalok sokkal közelebb állnak a szívünkhöz, mert ha összehasonlítjuk a zenei örökségünket és a dalainkat például a svédekével, ők mindig örömködős könnyűzenét játszottak, a finnek pedig a sötétebb dolgokat kedvelték. Mi szeretünk szomorúak lenni. A The 69 Eyes hangzása csakis Finnországban alakulhatott ki, ezért is nevezzünk magunkat helsinki vámpíroknak. Tehát a dalaink szólhatnak akár Hol­lywoodról vagy Amerikáról, de mi finnek vagyunk, és a zenénk eredeti hangzása is abból ered, hogy két világ határán vagyunk.

– A dalszövegek nagy részét ön írja. Mi ihleti meg?

– Leginkább a Biblia vagy a klasszikus irodalom, de amikor dalszöveget írok, arra törekszem, hogy az minél egyszerűbb legyen. Ezzel az eredeti rock ’n’ roll gyökerekhez nyúlok vissza, mert az ötvenes, hatvanas évek legjobb dalainak mindig egyszerű volt a szövege. Persze a témáim, a költői képeim és a dalok hangulata is más, de időtlen dolgokat szeretnék írni, igazi rock ’n’ rollt.

– Említette a Bibliát. Ön hívő?

– Igen. Ezt az anyatejjel szívtam magamba. Keresztény vagyok, mint a legtöbb finn. Ez ad egyfajta perspektívát is a szövegeknek, de éppen ezért érdekes az ördögről, a pokolról vagy éppen a mennyországról írni, mert ezek csak költői képek, szimbólumok, amelyek minden embernek külön is jelentenek valamit. Egyébként a The 69 Eyesnak sosem volt sötét az „üzenete”, bármennyire is sötét egy-egy dalunk, érezni lehet bennük, hogy van fény az alagút végén. Ez nem depresszív, hanem gyógyító zene.

– A szeptemberben megjelenő, West End című jubileumi albumuk egyik első dala a 27 and done (27 és kész). Ez a huszonhét évesen meghalt hírességekről szól, de jól sejtem, hogy benne van a fiatal nemzedékek korai kiégése is?

– Ezt a dalt Hollywood ihlette, ahová az emberek azért mennek, hogy valóra váltsák az álmaikat, de csak pár évük van erre. Egy nagyon sikerorientált világban élünk, amelyben állandóan mutogatnod kell magad a szociális médiában, őrületes és idegőrlő a verseny, ezért nem csoda, hogy az emberek elvesztik az eszüket. Ha huszonhét éves korodig nem vagy sikeres, akkor véged van – tartja a mondás. A „27-es klubról” akartam írni egy fekete humorú dalt.

– Amelynek a refrénje: „Haljunk meg mind fiatalon / Könnyen és vidáman.”

– Persze ezt úgy értem, maradjunk mindig fiatalok, legalábbis a fejünkben. Mindenki úgyis túl fiatalon hal meg. A zenével hangsúlyosabb a fekete humoros rész. Sokat játszottuk ezt a dalt nyáron az európai fesztiválokon, és nagyon furcsa érzés volt hallani, ahogyan az egész közönség énekli a refrént. Kissé libabőrös lettem.

– A West End albumcím is elég baljósan hangzik. Vége a Nyugatnak?

– Egy sötét hangulatú, de intelligens albumot akartunk készíteni. Hogy ez prófécia vagy sem, nem tudom. Manapság szinte csak negatív híreket hallunk, mindenből egyfajta világvége-hangulat árad. De én nem válaszokat akarok adni a dalaimban, csak felvetni bizonyos kérdéseket – neked kell kitalálnod a többit.

– Politikai dalaik egyáltalán nincsenek, talán csak a 2016-os Jet Fighter Plane-ben vannak bizonyos utalások a háborúra, a terrorizmusra.

– Ez nagyon érdekes, mert eredetileg a nyolcvanas évek filmpolitikájáról, a hidegháborúról akartam írni egy olyan politikai retró dalt, ami akár a nyolcvanas években is születhetett volna. De a megjelenése után rengeteg repülőgép-szerencsétlenség történt, és hirtelen újra időszerűvé vált a hidegháború fogalma. Ezt most is furcsállom, de ezért is mondtam, hogy egy kicsit mindig megelőzzük a korunkat.

– Rengeteg városról írt már dalt: Berlin, New York, Párizs, New Orleans… Budapest mikor lép a sorba?

– Ahhoz több időt kellene Budapesten töltenem a banda nélkül. Gazdag kultúrájú ország ez, a fürdőket így is, úgy is látni szeretném valamikor, de adjanak még egy kis időt, talán majd kitalálom. Addig is azt üzenem a magyar rajongóinknak, hogy találkozunk a novemberi koncertünkön, és köszönjük, hogy életben tartják a helsinki vámpírokat.