Manapság könnyen elhiszi az ember, hogy pár kattintással alapvető információkhoz juthat, hogy rövid böngészés után összetett problémákra és azok megoldásaira is rálátása nyílik. Azzal, hogy ez az illúzió mennyire csalóka, rögtön szembesülhet bárki, aki a néphagyományban megőrződött tudás iránt érdeklődik. Ott nem érdemes megspórolni a személyes jelenlétet, ott a tanulás része, hogy mindenki alázattal figyeli a nagyobb tudásúakat. Ezzel is szembesít a Hagyományok Házában ma nyíló kiállítás: A természet színei – Növényi festés a néphagyományban címmel olyan csodadolgokat tudhat meg a látogató, hogy mi a közös egy székely festékes szőnyegben és egy bengáli patachitrában, miből és hogyan nyernek ki időtálló festékeket és hogyan maradt fenn ezeknek a sokszor igen időigényes eljárásoknak az ismerete.
Valóban pár kattintással is kinyomozható, hogy ásványok porításával már az ősember is készített festéket a barlangrajzokhoz, és hogy a hagymahéj vörösesbarnára festi a tojást, a vörös káposzta kékre, a cékla lilára, a csalán zöldre. Még ahhoz sem kell különösebb nyomozói tehetség, hogy megtudjuk, a gyapjúfonalat vadalma-, vadkörte- és égerfa kérgével festették barnára, nyírfa levelével és kérgével, kutyatejfélékkel vagy akácvirággal sárgára és kökénybogyóval kékre, de a tudás lényege nem ez. Ma már csak néhány nagy tudású asszony ismeri annak módszerét, hogy a füves helyeken, csokrokban növő szurokfűvel Kászonban hogyan színezték a gyapjút, s hogy a festékhez a szurokfüvet vizeletben főzték és a levet trágyába ásott gödörben érlelték napokig. De nemcsak a színek kinyerésében, hanem a székely festékesek szövésében is állandó szabályok vannak, például a szimmetria vagy a motívumok páratlan száma.
Fotó: Hagyományok Háza
A Hagyományok Háza kiállításában egy indiai és két magyar népművészeti tárgykultúrán keresztül mutatja be a természetes festés ősi eljárásait, azok újraéledését és mai használati formáit. Indiában például a vöröset sáfrányból és céklából, a zöldet zöldbab leveléből készítik – ezeket is részletesen bemutatja a tárlat. Különlegesen látványos népművészeti alkotás az indiai patachitra. A szankszrit ’pata’ ruhadarabot jelent, a ’chitra’ szó festésre utal, a szóösszetétel pedig egy egyedülálló bengáli néphagyományt jelöl. A növényi festékekkel, gyakran két-három méter hosszú tekercsekre festett történetekhez énekek is társultak, ezeket faluról falura járva adták elő. A tekercsek történelmi eseményeket, mitológiai történeteket, eredetmondákat és hagyományokat őriztek meg az utókornak.
