Bálványfa és csillagszemű juhász

A magyar pásztorkutyák terelőversenyének híre nemcsak a környező falvakból hívta a IV. Bőköz Fesztiválra a látogatókat, hanem a távolabbi tájak lakosait is a rendezvényre csábította. Aki Szaporca, Kémes, Tésenfa vagy Drávacsehi igényes kulturális programjaira ellátogatott múlt csütörtök estétől vasárnap estig, az egyrészt megtapasztalhatta, milyen harmonikusan együtt élni a hagyománnyal, másrészt szembesült azzal, milyen mélyre nyúlnak az ormánsági emberek szellemi gyökerei.

A bőséges zenei kínálatból kiemelkedett az LGT-dalokat előadó Karácsony János Fotó: Facebook

Az ormánsági egy olyan családias fesztivál, amely kifejezetten emberléptékű. A közösségteremtő és -megtartó missziója vitathatatlan, mindazok, akik a létrehozásán – és immár negyedik éve a működtetésén – dolgoznak, nemcsak szórakoztatni kívánják a helyi és a távolabbról érkező közönséget, hanem a környék pozitív ener­giáira, ősi kulturális gyökereire is felhívják a figyelmet.

Bár tízemeletes háznyi magas óriásfákat ma már sajnos nem látni az Ormánságban, de a madárfüttyel és gazdag növényvilággal teli erdők nagy része megmaradt. Minderről meg lehet bizonyosodni az Ős-Dráva Látogatóközpontban is, amelynek az idei Bőköz fesztivál alatt nem a tanösvénye volt a legnépszerűbb, hanem a területén megrendezett birkanyájterelő verseny.

A bőséges zenei kínálatból kiemelkedett az LGT-dalokat előadó Karácsony János
Fotó: Facebook

Ezen indult olyan puli, amelyik annak ellenére, hogy kezdő volt, három perc alatt vezette végig az akadályokkal teli pályán a birkanyájat, miközben a gazdája mellől csak akkor mozdult el villámgyors intézkedésekre, amikor utasítást kapott rá. Volt olyan négylábú, aki viszont temérdek önálló döntést hozott, ő közel tíz perc alatt végezte el a feladatát, de akadt olyan pásztorkutya is, amelyik három perc alatt még a karámból sem tudta a birkatürelmű közönség bánatára kiterelni a magát megmakacsoló tucatnyi gyapjast.

– És mégis él az Ormánság – mondta Hoppál Péter magyar egyházzenész, karnagy, országgyűlési képviselő kiállításmegnyitó beszédében a saját portáján, amelynek kapui tárva-nyitva voltak a fesztivál ideje alatt, és ahol Szatyor Győző munkáit tekinthették meg a látogatók egy régi csűrből kialakított kiállítótérben. Hozzátette, hogy Kiss Géza a 30-as években egy jelentős szociológiai munkájában leírta az Ormánság pusztulását, majd az általa látott sorvadás még nagyobb lendületet vett 1948-ban, amikor az államosítás és téeszesítés kisemmizte a falvakat.

– A hagyományos, Árpád-kori gyökerű népi kultúrából és magas színvonalú műveltségből, amely az itteni tájból táplálkozott, mára kevés maradt, épp ezért fontos azokhoz ragaszkodni, akik ennek a tájnak a szóvivői – hangsúlyozta.

Ilyen Szatyor Győző is, aki egy alkotói világot épített az Ormánság értékeire, és akinek a kiállításon megtekinthető volt néhány festett fakazettája, amelyek ormánsági védett madarakat és növényeket ábrázoltak. Láthatók voltak az Ormánság pusztulását bemutató litográfiái is, amelyeken düledező tanyaházak, gazba rogyott szekerek jelezték a múltbéli rombolások eredményeit, valamint bálványfái, amelyek a profán és a szent különös találkozásának megtestesülései.

– A bálványfák ihletője a térséghez erősen kötődő író, Kodolányi János Pogány tüzek című regénye volt – fejtegette lapunknak Szatyor Győző a helyszínen. – Egy elvont világot ábrázoltam, az ember és a természet viszonyát lelki szinten. Kiss Géza és Kodolányi János nyomdokain haladok munkáimban, akik megmutatták az Ormánság lelkiségét, hitvilágát a nép életmódján keresztül – fogalmazott a művész a megnyitó után.

Bőséges volt a fesztivál zenei kínálata, ha csemegézünk, akkor a Makám zenekart, a Rudán Joe Akusztik Bandet, Szarka Tamást és a Ghymes zenekart, valamint Karácsony János LGT-dalait feltétlenül meg kell említeni.

Az egyik tagadhatatlan fénypont az volt, amikor a fesztiváligazgató, Márta István a Blue Spot zenekarral együtt úgy játszotta el a Cseh Tamás-emlékkoncerten a Micsoda útjaim című dalt, hogy a közönség percekig nem tért magához.

Minden nap érdemes volt elmenni valamilyen kiállításra. Spontán beszélgetések alakultak ki Tóth György Variációk irtókapára című kiállítása kapcsán, ahol több látogató is mondta, annyira ötletes a tárlat, hogy kifejezetten sajnálják, hogy nem ők találták ki. Megtekinthettük többek között a Micsoda nő című szobrot, amely egy irtókapa nyél nélküli fejéből és két kicsi csengőből állt, ami azért az irtókapához képest nagy volt.

A csillagszemű juhász esetében a csengő kalapként funkcionált, és az irtókapán kívül két kis vörös csillag emlékeztetett a nem túl vidám múltra. Kiderült, hogy olyan történelmi eseményeket is lehet kapával ábrázolni, amelyekből az Ormánságban élőknek is kijutott. Ilyen a kitelepítés vagy a gulág.

Aki tehát egy családias fesztivállal, harmonikusan fejezné be a következő évben a nyarat, az már most írja be a naptárába, hogy jövőre is lesz Bőköz fesztivál az Ormánságban.