időjárás 1°C Paula , Vanda 2023. január 26.
logo

Találkozás a tündérrel és a fában látó emberrel

Juhász Kristóf
2019.08.02. 14:12
Találkozás a tündérrel és a fában látó emberrel

Az egyik legfurcsább könyvecskét – vagy inkább albumocskát – tartom a kezemben, amit valaha láttam. Két különleges, abszolút korszerűtlen, azaz kortalan művész munkájáról van szó, akik a XXI. század falanszteri, múlandó, kronoszi jelene helyett a kairoszi, isteni jelenidejűségben való létezést választották. Csernik Pál Szende mesemondó, lábbábos (olyan ősi ez is, mint a kézbábozás, csak ritkább – nem is tudnék még egy lábbábost mondani a Kárpát-medencében, talán Ázsiáig is el kellene menni érte), aki székelyül mond mesét a világ minden táján, mint a régi garabonciások, és Csomortáni Gál László képzőművész, aki családjával egy áram nélküli házban él, és régi, talált deszkákra, bútordarabokra fest ősi, szakrális, mesei, népi motívumokat – mindketten egy tömegszinten egyre kevéssé ismert, mágikus nyelven beszélnek, olyan nyelven, ami képes begyógyítani a világ sebeit. Közös könyvük a Meselélek.

Nem csinált vagy tanult, akademizált művészekről beszélünk, hanem akik úgy nőttek, mint virág a réten, és azt közvetítik, ami az ősi földből beléjük szivárog. Ők a valódi, kortárs, élő népművészek. Spontán és ösztönösen továbbvíve a hagyományokat ugyanazt csinálják, mint amit a néprajzosok kutatnak. Meg ami a Néprajzi Múzeumban ki van állítva. Csak ez nem kétszáz éve volt, hanem most van. Csomortáni Gál László képeivel el lehet kezdeni az ismerkedést online is, de az élő megtekintés nélkülözhetetlen, az anyagok szaga, története itt ugyanolyan fontos, mint a látvány. Szerencsére sokat utazik kiállításaival – olykor Csernik Pál Szendével együtt is, akinek hangja, székely beszéde, előadásmódja, egész lénye örök nyomot hagy a nézőben.

Az öreg fákra festett szimbólumrendszerek és a közöttük vagy velük együtt kavargó jelenetek nem illusztrálják a szövegeket – egyszerűen ugyanonnan jönnek, ahonnan a mesék, és így békésen ellétezhetnek egymás mellett bármilyen sorrendben. A mesék viszont kicsit becsapósak, mert igazából nem mesék, hanem belső monológok, visszaemlékezések, történetek, vallomások, amelyeket Csernik Pál Szende magáról-magából elmesél. Ilyenformán (és szívem szerint most is arra inteném az olvasót, hogy mielőtt az idézetbe fog, hallgassa meg legalább az interneten a mesemondót, hogy hangja legyen a szövegnek):

„Én és egy legény kitaláltuk, elmegyünk Tusnádra, s onnan kimászunk a Szent Anna-tóhoz. Így es lett. […] Az ég még bolyhos volt kusza felhőivel. Megpihentünk a tó mellett, a legény a fa alatt elaludt, én viszont a tájat csodáltam, azt a csendet hallgattam, amit ez a hely magába mélyen titkon suttogott. Erősen megérintett, s néztem a tó tiszta vizét, s sötét kéksége mélységesen hívott magához. […] Felálltam, s levettem emberi ruhámat és meztelenül belesétáltam a vízbe. […] Valami tündéri volt az érzés, ahogy egyedül feredtem a tóban, abban a nagy csendben. […] Finoman szemerkélt az eső, petyergette a felhő a könnyeit, ejisze az örömkönnyei voltak az égnek, mert én belül a lelkemben örömet éreztem, hogy a világ közepén a legszebb kékségben feredezek, a tisztaság vizében, a tündérek kádjában. Aztán kisütött a napocska, pajkosságával kacsintgatott reám, s kijöttem a vízből, a legény még szépen aludt s én megszárítkoztam a napsugár szárnyacskáiban. Felöltöztem, s a legény felébredt, s én es ebből a csodálatból, s hazastoppoltunk. Akkor valamivel feltöltődtem s nem es tudtam, hogy ez valójában a tündérbeavatásom volt.”

Lehet, hogy a székely mesemondó az egyetlen lábbábos a Kárpát-medencében
Fotó: Havran Zoltán

Túl a vicces tényen, hogy ez a tündérmese a fonákjáról nézve egy pórul járt legényről szól (elnézést a mesélőtől), a részletben szinte minden benne van, ami jellemző a könyvre. Aki nem ismeri Csernik Pál Szendét, meg is rökönyödhet a sok aranyoska napsugaracskán (több is van ám belőlük).

Persze aki a székely nyelvre fogékony, így is el fogja kapni a fonalat. Aki meg most találkozik ezzel, annak először látnia és hallania kell a mesemondót. Meg kell tapasztalnia, hogy ő tényleg egy tündér, aki tényleg így beszél (élnek köztünk ilyen emberek is, akik tündérek, csak manapság ritkák, mert a fogyasztói társadalom erősen pusztítja őket). Különben ezek a mesék – amelyek, ismétlem, nem igazi mesék, hanem mesélt személyes szövegek, emlékek, vallomások – csak valami fura egzotikumok lesznek számára. Internettel persze mindent lehet, de jó lett volna, ha maga a kiadó is merészebb, és csinálnak egy CD-mellékletet is a könyvhöz, élő előadások felvételeivel. De minimum egy-egy fényképes életrajz dukált volna a két művésszel, hogy a laikus könyvbarát is értse, miről van szó.

A kötet tipográfiája, kép és szöveg viszonya, illetve szerkesztése is sok kérdést fölvet – a könyvészeti adatok között egyébként nincs feltüntetve szerkesztő. Pedig hiába csinos, igényes kiállítású a kemény fedeles könyv, ha sokszor nem tudja az olvasó, hogy (sajnos gyakori) hibával találkozik a szövegben, vagy a székely tájnyelv sajátosságaiból fakad a megszokottól eltérő írásmód. Lehet, hogy picit rombolta volna a szöveg meghittségét, de elkélt volna egy lábjegyzetelés is (vagy csomagban kellene árulni a Meselelket és Sántha Attila Bühnagy székely szótárát). Mindenesetre epedve várjuk a mesemondó tündér és a fában mindent látó ember következő munkáját – és a Kárpát-medence legjobb szerkesztői legyenek velük!

Csernik Pál Szende: Meselélek. Csomortáni Gál László műveivel illusztrálva. Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2019.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.