Találkozás a tündérrel és a fában látó emberrel

A Meselélek című mű esetében két kortalan művész munkájáról van szó, akik a XXI. század falanszteri, múlandó, kronoszi jelene helyett a kairoszi, isteni jelenidejűségben való létezést választották.

„Én és egy legény kitaláltuk, elmegyünk Tusnádra, s onnan kimászunk a Szent Anna-tóhoz. Így es lett. […] Az ég még bolyhos volt kusza felhőivel. Megpihentünk a tó mellett, a legény a fa alatt elaludt, én viszont a tájat csodáltam, azt a csendet hallgattam, amit ez a hely magába mélyen titkon suttogott. Erősen megérintett, s néztem a tó tiszta vizét, s sötét kéksége mélységesen hívott magához. […] Felálltam, s levettem emberi ruhámat és meztelenül belesétáltam a vízbe. […] Valami tündéri volt az érzés, ahogy egyedül feredtem a tóban, abban a nagy csendben. […] Finoman szemerkélt az eső, petyergette a felhő a könnyeit, ejisze az örömkönnyei voltak az égnek, mert én belül a lelkemben örömet éreztem, hogy a világ közepén a legszebb kékségben feredezek, a tisztaság vizében, a tündérek kádjában. Aztán kisütött a napocska, pajkosságával kacsintgatott reám, s kijöttem a vízből, a legény még szépen aludt s én megszárítkoztam a napsugár szárnyacskáiban. Felöltöztem, s a legény felébredt, s én es ebből a csodálatból, s hazastoppoltunk. Akkor valamivel feltöltődtem s nem es tudtam, hogy ez valójában a tündérbeavatásom volt.”

Lehet, hogy a székely mesemondó az egyetlen lábbábos a Kárpát-medencében
Fotó: Havran Zoltán

Túl a vicces tényen, hogy ez a tündérmese a fonákjáról nézve egy pórul járt legényről szól (elnézést a mesélőtől), a részletben szinte minden benne van, ami jellemző a könyvre. Aki nem ismeri Csernik Pál Szendét, meg is rökönyödhet a sok aranyoska napsugaracskán (több is van ám belőlük).

Persze aki a székely nyelvre fogékony, így is el fogja kapni a fonalat. Aki meg most találkozik ezzel, annak először látnia és hallania kell a mesemondót. Meg kell tapasztalnia, hogy ő tényleg egy tündér, aki tényleg így beszél (élnek köztünk ilyen emberek is, akik tündérek, csak manapság ritkák, mert a fogyasztói társadalom erősen pusztítja őket). Különben ezek a mesék – amelyek, ismétlem, nem igazi mesék, hanem mesélt személyes szövegek, emlékek, vallomások – csak valami fura egzotikumok lesznek számára. Internettel persze mindent lehet, de jó lett volna, ha maga a kiadó is merészebb, és csinálnak egy CD-mellékletet is a könyvhöz, élő előadások felvételeivel. De minimum egy-egy fényképes életrajz dukált volna a két művésszel, hogy a laikus könyvbarát is értse, miről van szó.

A kötet tipográfiája, kép és szöveg viszonya, illetve szerkesztése is sok kérdést fölvet – a könyvészeti adatok között egyébként nincs feltüntetve szerkesztő. Pedig hiába csinos, igényes kiállítású a kemény fedeles könyv, ha sokszor nem tudja az olvasó, hogy (sajnos gyakori) hibával találkozik a szövegben, vagy a székely tájnyelv sajátosságaiból fakad a megszokottól eltérő írásmód. Lehet, hogy picit rombolta volna a szöveg meghittségét, de elkélt volna egy lábjegyzetelés is (vagy csomagban kellene árulni a Meselelket és Sántha Attila Bühnagy székely szótárát). Mindenesetre epedve várjuk a mesemondó tündér és a fában mindent látó ember következő munkáját – és a Kárpát-medence legjobb szerkesztői legyenek velük!

Csernik Pál Szende: Meselélek. Csomortáni Gál László műveivel illusztrálva. Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2019.