Ezekben a bugyrokban pedig egyrészt ideológiákat vagy őrjítő okoskodásokat látunk, másrészt szexuális őrjöngést, harmadrészt lelketlen gyilkolást. Ebben az utazásban Martin Sheen, aki a szerep megformálásakor a minimális játék technikájával élt, a biztos elkárhozáshoz vezető utat járja be. Ha jobban odafigyelünk, akkor arra is rá lehet jönni, hogy Martin Sheen figurája kívülálló. Egy már elkárhozott lélek. Saját maga szempontjából a küldetésének nincs tétje. Ő csak egy idegenvezető, minket, nézőket vezet végig a poklon.
A poklon, ami itt van a Földön. Egészen pontosan olyan, mintha Dante Isteni színjátékát látnánk modern köntösben. Vezetőnk (Danténál Vergilius volt) színről színre bemutatja az emberi gyarlóságok és bűnök sorát, sőt azt is, hogy a földi pokolban milyen büntetés jár értük. Dante poklában szenvednek a bűnösök, egyetlen céljuk a bűntől való megszabadulás, de ez nem lehetséges. Ahogy a pokolba vezető kapun is olvasható: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”
A Coppola-filmben bemutatott utazás pszichedelikus érzés- és képi világát még az 1960-as évek örökségeként kapjuk, de aki megnézi ezt az alkotást, remélhetőleg nem fog a drogokhoz nyúlni. Az már kevésbé valószínű, de arra is van esély, hogy a néző megtanulja, milyen gyarlóságoktól szabaduljon meg addig, amíg nem késő. Még mielőtt eljön az apokalipszis. Minél előbb. Most.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!