Száz koncert, száz helyszínen

Június 4-én indult útnak a Kiss Kata Zenekar száz koncertállomásból álló turnéja, mely a Magyarból jeles címet kapta. A zenekar egy év alatt járja be a Kárpát-medencét ezzel a koncertsorozattal, és zenél a határon túli magyarságnak. Az együttes énekesnőjével, Kiss Katával beszélgettünk.

Az énekesnő küldetésének érzi, hogy dalaival hirdesse: jó magyarnak lenni Fotó: Katona Vanda

Az énekesnő küldetésének érzi, hogy dalaival hirdesse: jó magyarnak lenni
Fotó: Katona Vanda

– A fejéhez vágták már azt, hogy erre mi szükség van?

– Nagyon sokszor megkapjuk azt, hogy magyarkodunk. Rendezvényszervezőktől, művelődési házak vezetőitől, és sorolhatnám. Ezt a szót különben sohasem tudtam értelmezni. 2007-ben jelent meg az első lemezem, akkor még nem volt mögöttem zenekar, de akkor is ezekről a témákról énekeltem. Sok helyen kopogtattam, kerestem a fellépési lehetőségeket, de alig találtam befogadó színpadot vagy közösséget. Sokszor feladhattuk volna, de nem tettük. Az utóbbi években ez a helyzet szerencsére megváltozott.

– Erdélyben járnak, korábban Horvátországban vendégeskedtek a Magyarból jeles – 100 év, 100 koncert című turnéjukkal. Miért pont száz koncertet terveztek?

– Az egész a beszélgetésünk elején említett dallal kezdődött. Sohasem gondoltuk volna, hogy a Magyar vagyok című dalunk ennyire sikeres lesz. Megjelenése után, a nemzeti ünnepek környékén volt, hogy napi több száz e-mailt kaptam iskoláktól vagy kórusoktól, hogy küldjem el nekik a dal zenei alapját, mert el szeretnék énekelni. Ezért csináltuk meg a Magyarból jeles című albumunkat, amelyen ilyen típusú dalok vannak, és már több tízezer példányban jutott el a hazai és a határon túli iskolákba. Mivel rengeteget hívtak koncertezni, és hamarosan Tria­non 100. évfordulója is lesz, ezért június 4-én indítottuk el turnénkat a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szövetség nyári táborából, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen nyitottunk meg. Egy év alatt száz koncertet tartunk szerte a Kárpát-medencében és belföldön is. Erdélyben már ezelőtt is voltunk egy hetet, akkor olyan helyeken jártunk, ahol nagyon kevés magyar él.

– Hol?

– Például Máramarossziget környékén, Magyarberkeszen és Szamosardón koncerteztünk. Ha valakik, akkor ők bizony nehezen élik meg a magyarságukat a mindennapokban. Mi ezt innen a fővárosból nehezen tudjuk elképzelni. Persze az ember szívesen megy Székelyföldre koncertezni, de amikor ott lép fel, ahol a lakosság alig egy százaléka magyar, az hátborzongató érzés, és nem mindig álljuk meg sírás nélkül. Az első erdélyi turnén velünk tartott Bíró Szabolcs „Maszkura” is. Egymásra találtunk zenében, mondanivalóban, és közös terveket kezdtünk szövögetni. Ő most is elkísér bennünket cilinderrel a fején, harmonikával a kezében, egy néptáncos pár pedig leugrik a közönség közé, és megtáncoltatja őket.

– Berkeszen kik voltak a koncertjükön?

– Lényegében az összes magyarul beszélő helyi ember. Gyermekek, felnőttek, idősek, mind az ötvenen. Szívszorító turné volt, hisz erős barátságok kötődnek ilyen alkalmakkor. A koncert után egy néni odajött hozzám, és elmondta, hogy negyven éve volt utoljára egy színtiszta magyar előadáson. Böjte Csaba gyermekotthonaiban, erdélyi fesztiválokon és a Kallós Zoltán-emlékházban is felléptünk, illetve fel fogunk lépni.

– Rengeteg iskolában koncerteznek, gyermekotthont is említett. Sokan azt gondolnák, hogy gyermekzenét játszanak.

– Ez nem gyermekzene, és nem gyermekkoncerteket tartunk, hisz nem oktatunk. Viszont olyan dalokat énekelünk, amelyek a gyermekeknek, fiataloknak is fontos üzenetet hordoznak, mégpedig azt, hogy magyarnak lenni igenis jó. Az utóbbi években csaknem száz iskolában koncerteztünk, és látjuk, hogy ezzel a zenével és gondolatokkal meg lehet fogni őket. De szerintünk ezeket a gondolatmagvakat nemcsak elhinteni, hanem locsolni is kell. Ezt tesszük mi.