Feltárták az ütközet gócpontját

Ki mondaná, hogy e hely csatatér? Mondhatnánk, hogy költői kérdés a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tárlatának címe, hisz a csata hamar múló esemény, a csatatér terepe pedig igen változékony. Noha a nyomait meg lehet találni, sokszor nem lehet tudni, pontosan hol érdemes keresni azokat. Azt viszont az olvasó is gondolhatja, hogy Petőfi Sándor földi maradványait nem találták meg, hisz a menekülő-útvonalak teljes területének régészeti feltárására jelenleg nincs lehetőség. És a kutatók szerint az ütközet tényleges helyszíne már csak pár évig lesz kutatható, hiszen a Segesvárból kitelepülők felparcellázzák a hajdani katonai tűzállások helyszínét, egyre kevesebb az erdős vagy csak mezőgazdasági művelésre használt terület, amin a megfelelő engedélyekkel kutatni lehet.

Tehát sohasem találjuk meg Petőfit? Ezt még korai kijelenteni, hisz eredmények születtek, és ezeket mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeum Ki mondaná, hogy e hely csatatér? – régészeti kutatások a segesvári harctéren 2018-2019 című új kamaratárlatán. A PIM és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közös vállalkozásként – a konfliktusrégészet módszertanát segítségül híva – fémkeresős terepkutatást végzett a csata pontos megismerésére. Mintegy négyszáz lelet, nagyrészt orosz és magyar lövedék GPS-pontjait jelölték meg a térképen, ballisztikai számítások alapján pedig meghatározták az ütközet gócpontját – és Bem vakmerő, a háromszoros túlerőben lévő, jól kiképzett orosz sereget megtévesztő, átkaroló hadműveletének lenyomatait a valós tereppontokon is azonosították.

Ádáz küzdelem volt 1849. július 31-én Józef Bem és Lüders orosz tábornok csapatai között, amit érdemes részletesebben megismerni a tárlaton: Bem tizenkilencre húzott lapot, ám nem volt más lehetősége.

Mintegy négyszáz lelet GPS-pontjait jelölték meg a térképen, és ballisztikai számítások alapján Bem hadműveletének nyomait is azonosították
Fotó: MTI

A kiállítás javára írható, hogy a pannószövegek lényegre törőek, tömörek, viszont egy irodalmi múzeumtól joggal várhatunk el magyarosabban megfogalmazott mondatokat. A kis kamaratárlat – melyen lőfegyver-rekonstrukciók, térképek, archív fotók és egyfajta válogatás is látható a csatatérkutatás régészeti emlékeiből – szervesen illeszkedik a múzeum Bolyongó üstökös – A Petőfi-kultusz alakváltozatai című tárlatához, amely májusig tart nyitva. A kettőt együtt érdemes megnézni, tehát legalább egy órát szánjunk erre a programra, ha úgy döntünk, hogy elmegyünk a Károlyi-palotába.

Az viszont biztató, hogy a kutatók szerint „az ütközet tömegsírjainak meghatározása és esetleges feltárása távlatilag beleférhetne a magyar csatatérrégészet trendjeibe. Végső, méltó nyughelyükre kerülhetnének a segesvári csata ma ismeretlenül, jeltelenül elföldelt áldozatai, a mintegy 1200 magyar halott (…) többéves munka eredményeként olyan történeti emlékek kerülhetnek elő és válhatnak bemutathatóvá – tüzérségi fegyverek maradványai, ágyúállások, stb. –, amelyek fontos és látványos rekvizitumai lehetnek a múlthoz való kötődésnek.” Reméljük, hogy a szakemberek ugyanilyen eredményesen folytatják a munkát.