Mély, inspiráló társasjáték

Bank Tamás színész 2012 és 2016 között a Játékszín produkciós, 2016-tól pedig ügyvezető igazgatója. Felesége, Lévay Viktória színésznő 2012 óta szabadúszó, filmes és televíziós szerepekben is láthattuk, és rendszeresen játszik a Játékszín előadásaiban. A magánszínház új évadának első bemutatója kapcsán beszélgettünk rendezésről, szereposztásról és nézőszámról.

Bank Tamás színházigazgató és Lévay Viktória színésznő az előadás díszlettervével, a gyönyörű olasz nappalival Fotó: Mirkó István

– Paolo Genovese Teljesen idegenek című filmjéből a világon több remake is született. Színpadon november 23-tól láthatjuk a Játékszínben.

Bank Tamás: – Ez nagy dolog, büszkék is vagyunk, mert Magyarországon csak a Játékszín kapta meg a játszási jogot. Tulajdonképpen a forgatókönyv alapján készíthetünk egy változatot, mert nincs még színpadi adaptáció. Izgalmas anyag, olyan témák kerülnek elő, melyek örök idők óta a felszín alatt lappanganak, és olyanok is, amelyek manapság lettek égetően fontosak. Ami a különbség a világban készült remake-ek és a magyar, Goda Krisztina rendezte filmhez is viszonyítva, hogy mi az eredeti olasz alkotást visszük színpadra. S míg a magyar mozis feldolgozás vígjátékszerű, nálunk a darabnak csak az első fele lesz nagyon kedves vígjáték, a második felében sok pofont kap majd a néző és komoly emberi tragédiák bomlanak ki.

– Én egyáltalán nem vígjátékként éltem meg a filmet.

B. T.: – Olaszországban ez vígjátékként fut, de szerintem sem az. Elindul egy helyes társasági buli, amely elképesztő drámába torkollik.

– Talán a Lévay Viktória által játszott karakternek, Carlottának a legsúlyosabb a drámája. Ön hogy látja ezt?

Lévay Viktória: – Bizonyos szempontból én is így érzem, de azt is gondolom, hogy az egész életünk olyan, hogy mindenkinek a maga drámája a legnagyobb. És épp attól csodálatos ez a történet, hogy ennyi színét, ennyi oldalát meg tudjuk mutatni a társas együttélésnek. Azt is figyelembe kell venni, hogy ez egy nagyon olasz történet, tehát az a fajta ugratás, ami kicsit viccessé teszi a darabot az elején, az a klasszikus olasz életvitel része. Az olaszok folyamatosan ugratják egymást, és nagyon felnagyítva, nagyon intenzíven élnek meg dolgokat. A drámát is. Mi, magyarok nem feltétlenül vagyunk ilyenek. Az már a közönségre lesz bízva, hogy mindenki tegye el magában a történetből azt, amit szeretne, gondolkozzon el rajta, hogy ő miként folytatná, illetve hogy szerinte van-e egyáltalán ebből a helyzetből folytatás. Nagyon sokat beszélgetünk a próbák alatt, rengeteg kérdést vet fel, sok történetet hoz elő a kollégákból is a próbafolyamat. Nagyon izgalmas a karakter, amit játszani fogok, de a többi is hasonló.

– A történet végig egy térben játszódik. Ez jelentett kihívást a díszlettervezésnél?

B. T.: – Kovács Yvette Alida a díszlet- és a jelmeztervező is. A színpadon végig egy étkezőasztal körül ülnek a szereplők – a filmben körbejár a kamera, nem gond, de nekünk sok fejtörést okozott megtalálni azt a színpadi megoldást, hogy hét szereplő szemben üljön a nézőkkel, de ne úgy tűnjön, mint egy utolsó vacsora.

L. V.: – Egyébként utolsó vacsora, mert biztos, hogy ez a baráti társaság így, ebben a formában nem ül le többé együtt.

B. T.: – Az asztalnak különleges lett az alakja, a végeinél megtörik. Egy gyönyörű olasz nappalit fognak látni a nézők.

– Czukor Balázs rendezett már a Játékszínben?

B. T.: – Nem, de én láttam a darabjait, és úgy gondoltam, hogy megpróbálunk új lendületet hozni a Játékszínbe, miután ez egy friss darab és ennyire mai téma. Czukor Balázs gondolkodásmódja tükrözi azt, amit én elképzeltem erről a darabról, és a próbák alapján úgy tűnik, jól tudunk együtt dolgozni.

– Milyen Czukor Balázzsal dolgozni?

L. V.: – Nagyon érdekes és nagyon izgalmas. Jó és ugyanakkor fárasztó is. A fárasztót nem rossz értelemben mondom, de elszoktam már ettől a fajta munkamódszertől, hogy hosszasan beszélgetünk, elemezzük a dolgokat, maga a rendező is kérdez, nem pedig elmondja, hogy ő mit szeretne látni.

– Ez a módszer nehezebb a színésznek, mint amikor a rendező megmondja a tutit?

L. V.: – Amikor a végeredmény megszületik, akkor már nem érezzük úgy, hogy nehezebb. De a próbák során folyamatosan gondolkodni kell, és maga az anyag is olyan, hogy állandóan jár az ember agya. Mindenkinek föl-följönnek történetek a saját életéből, de ugyanakkor azt is tudni kell, hogy ezeket a karaktereket nem magunkon átszűrve kellene megközelíteni, hanem bele kellene bújni a bőrükbe. Mivel életszagú az egész, nagyon nehéz, hogy ne úgy akarjam eljátszani, én miként élném meg ezt a helyzetet, mert az mellékvágányra futtathatja a játékot. Szokták mondani, hogy egy színésznek akkor is el kell tudni játszani egy karaktert, ha egy gép van vele szemben. De amikor hat kolléga néz rám egy adott ponton, és mindenki ilyen jelenléttel van ott a színpadon, az egy ajándék. Ilyen segítőkész kollégákkal már nem kell szinte semmi, hogy megszülethessenek a csodálatos pillanatok. Egy nagyon-nagyon mély, intenzív és inspiráló társasjáték folyik a próbákon, és így lesz ez majd az előadásokon is.

B. T.: – Azért tartom nagyon izgalmasnak a darabot, mert a nézőtéren mindenki magára fog ismerni, mindenkivel történtek olyan események, amik ott megjelennek. Itt nem csak a megcsalás, hanem a gyereknevelés, a barátság, a család, mindenféle téma felszínre kerül. Lehet, hogy nem vele történt, de van egy ismerőse, barátja, rokona, aki ilyesmikkel szembesült. A darab utolsó negyedórája, húsz perce letaglózó. Szerintem a nézők úgy fognak innen távozni, hogy csak otthon cseng majd le bennük minden, amit átéltek, mert egymás után jönnek a csattanók és a dráma fölfelé ível – nagyon komoly lelki élményt kapnak majd.

Bank Tamás színházigazgató és Lévay Viktória színésznő az előadás díszlettervével, a gyönyörű olasz nappalival
Fotó: Mirkó István

– Feltételezem, mindenki azon fog gondolkodni, hogy ő maga milyen társaságban nem szeretné kitenni a telefonját, mik lennének azok az üzenetek, hívások, levelek, amelyeket nem szeretne nyilvánosságra hozni.

B. T.: – A telefon átvette az irányítást az életünk felett, nélküle már nem tudunk létezni, jönnek az SMS-ek, az e-mailek, a videók, fotózunk vele – az egész életünk benne van. Hogy ez jó vagy rossz? Talán kiderül a darabból. Ha valaki megtalál egy elhagyott telefont, egy emberi sorsot végigkövethetne belőle, de annyit mindenképpen, hogy a tulajdonosa hol volt nyaralni a családjával, a családja nélkül, milyen e-mailek jöttek a munkahelyéről. Nagyon veszélyes és egyben nagyon izgalmas is.

– A rendezőktől és a színházigazgatóktól is mindig megkérdem, mennyire szólnak bele a szereposztásba?

B. T.: – A Játékszín magánszínház, ezért alapvetően én döntök mindenről. A darabot is én választom ki, a rendezőket én kérem fel. A szereposztást természetesen megbeszélem a rendezővel, de az esetek többségében már úgy keresem meg, hogy én ezt a darabot szeretném, ezzel a szereposztással. Ismerem a közönségünk ízlésvilágát, tudom, mit várnak tőlünk, miből lehet siker. Nálunk nagyon fontos, hogy minden este telt ház legyen, és lekopogom, minden este az van. A szereposztásra visszatérve: a rendező megbeszéli velem, hogy az elképzelésem neki mennyire felel meg. Ennél a darabnál is történt módosítás, Czukor Balázs rendező és Lőkös Ildikó dramaturg meggyőztek, hogy Makranczi Zalán és Debreczeny Csaba cseréljenek szerepet. Én eredetileg másképp gondoltam, de be kellett látnom, hogy működőképes ez a modell.

– Mi lesz a következő bemutató és mikor?

B. T.: – Agatha Christie A vád tanúja, a premier február 8-án lesz. Alig ocsúdunk fel az első bemutató után

– mert fontos megjegyeznem, hogy a Teljesen idegenek körül óriási az érdeklődés, minden jegyet megvettek ja­nuár végégig (a további előadásokat pedig még nem tűztük ki). Szóval az első nagy hullám után jön a következő, Kern András debütál nálunk, a másik főszerepet Szerednyey Béla alakítja, Simon Kornél rendez.

– Amióta a Játékszínt igazgatja, melyik volt a legsikeresebb darabjuk?

B. T.: – Az összes! Természetesen mindig vannak kiugró produkciók. Az előző évadban hatalmas siker volt a Szente Vajk írta és rendezte Legénybúcsú, de a Menopauzával – szerző Jea­nie Linders, rendező Tallós Rita – akkorát robbantottunk, hogy gyakorlatilag a legkeresettebb pesti szórakoztató előadássá vált. Sokkal nagyobb az igény az előadásainkra, mint amekkorát ki tudunk elégíteni.

– Hány előadás van most repertoáron, illetve megtudhatjuk az éves nézőszámot?

B.T.: – Mintegy húsz előadást tartunk műsoron, nagyjából 40-45 előadást játszunk havonta, 400-450-et éves szinten, ebből vidékre hetven előadással megyünk. Évente száznegyvenezer nézőnk van, ami a mi háromszáz fős színháztermünkhöz mérve rettentő nagy szám!