A gesztusok nyelvén

Második alkalommal rendez a Műcsarnok nagyszabású tárlatot Képpraxisok 2 címmel, amely a képkészítés eltérő műfajait rendezi egymás mellé. Mintha szomszédos, mégis teljesen önálló műtermek egymásutánjába járkálnánk és így ismernénk meg öt alkotót, akik a maguk műfajában karakteres műveket teremtettek.

A festőművész unokaöccse alapítványt hozott létre az életmű ápolására Fotó: Kurucz Árpád

Mi lehet a szellemi átjárás François Fied­ler/Fiedler Ferenc, Jankovics Marcell, Várady Róbert, Alexander Gyenes és Lukáts Andor eltérő életműve között?

A kísérletezés az új képalkotás belső kényszere, a kortárs alkotók sokirányú művészeti és tudományos elmélyülése, minden bizonnyal olyan megragadható momentuma a kiállításegyüttesnek, amely láthatatlan szálat húz az autonóm alkotók életművében. A legizgalmasabb talán az itthon, az elmúlt években felfedezett életmű, a Franciaországba emigrált Fiedler Ferenc eddigi legnagyobb hazai kiállítása.

A negyvenes években Párizsba disszidált Fiedler Ferenc (1921–2001) mintegy évtizede van jelen a magyar műkereskedői köztudatban, az életművet felkaroló Makláry Fine Arts vezetője, Makláry Kálmán a második világháború utáni modern hazai mesterek legfontosabb életműveként említi, amely mostanra kezd helyére kerülni a művészeti kánonban.

A festőművész unokaöccse alapítványt hozott létre az életmű ápolására
Fotó: Kurucz Árpád

Unokaöccse, Fiedler Péter tíz éve hozta létre a François Fiedler közhasznú alapítványt az alkotó életművének ápolására, amelynek fő küldetése, hogy a kommunista diktatúra évtizedeiben száműzött alkotót hazájában is elismerjék.

Géniusza gyerekkorától nyilvánvaló volt: már ötévesen olajképeket festett, tízévesen felnőtt alkotókkal állított ki, 14 éves korában Rákóczi Ferencről készített portréval hívta fel magára a figyelmet – ezzel a képpel nyit a Műcsarnok tárlata is.

Mimetikus képességére vall, hogy olyan nagy mesterek vallási tárgyú képeit másolta, mint Leonardo da Vinci, Michelangelo vagy Caravaggio. A főiskolán Szőnyi István tanítványaként bontakozott ki tehetsége, figuratív munkáinak néhány darabját megvásárolta a magyar állam.

1947-ben még Hantai Simonnal és Reigl Judittal állított ki, majd ugyancsak Hantaival 1948-ban a Római Magyar Akadémián mutatta be munkáit. Fiedler Ferenc azonban nem tért vissza Rómából, a francia emigrációt választotta, és ezzel örökre búcsút mondott szülőföldjének. Franciaországi létével nemcsak hazájától, de a figuratív festészettől is megvált.

Nem csatlakozott a szürrealisták harmadik nemzedékéhez, az indulatokon alapuló geszturális festészet érdekelte. Jellegzetessége a gazdag felületképzés, a fröcskölés, csorgatás, a visszakaparással megdolgozott textúra, sötétből sejlő fénycsíkok.

Olyan technikákkal élt, amelyekhez hasonlót francia kortársainál sem tapasztalunk, jellemzően leginkább az amerikai Jackson Pollock absztrakt expresszionista, úgynevezett dripping (festékcsorgatásos) módszerrel született munkáira emlékeztetnek a kísérletei. Fiedler kora legnagyobb festőivel állított ki: Giacomettivel, Picassóval.

A tárlat sajtóbejárásán Fiedler Péter, a festőművész unokaöccse nyilatkozott lapunknak, akit – gyermeke nem lévén – saját fiának tekintett. – Mindent itthon tanult meg, amit a festészetről elsajátíthatott.

Elismert emberként ment ki, egy teljes, kiforrott művész volt. Élete volt a munkája. Az összeurópai kultúra esszenciáját teremtette meg: magyar anyanyelvű volt, német rokonsággal, de Kassán született, mégis Franciaországban alkotott, tehát rendkívül haladó szellemű integráló alkotó volt – mondta Fiedler Péter.

Igazi felfedezője Joan Miró volt, aki barátjává fogadta, a fények festőjének nevezte el és megosztotta vele műtermét több éven át. Miró korán felismerte Fiedler tehetségének hármasságát: biztos technikai tudását, újításra törekvő szellemiségét, játékos anyaghasználatát.

– Nagyon sok fotó és levél tanúskodik személyes kapcsolatáról Miróval. Első pillanattól kezdve önálló utakat keresett, a szürrealizmusnak 1945-ben Franciaországban már a lecsengése volt érezhető.

Aktív restaurátor volt, a Louvre is alkalmazta, esténként pedig műhelyében dolgozott saját technikáján. Nem szeretett címet adni a képeinek, óvakodott attól, hogy valamilyen irányba terelje a nézőt. A képeken nagyon jól látható a finom rétegződés, ami úgy épül fel, hogy nem lehet lelátni a vászonig – hangsúlyozta Fiedler Péter.

A társkiállítók sorában megjelenik Lukáts Andor, a magyar színházi élet kiemelkedő alkotója, aki ezúttal a képzőművészet területén nyilvánul meg. A Műcsarnokban bemutatott videóinstallációja hét életkoron keresztül, különböző nemű és sorsú hétköznapi emberek mindannyiunkat megmozgató történetéről mesél. A művész úgy fogalmazott: „A tudattalanban vizsgálódom, ott keresek valamit, ami mindannyiunk sorsában benne van.”

Jankovics Marcell szerteágazó művészeti tevékenysége is önálló teret kapott, fókuszban a grafikai munkássággal, rajzfilmrendezői pályájának állomásaival.

A tudomány és a képzőművészet határterületein mozog az Amerikában élő Alexander Gyenes biokémikus, képzőművész munkássága.

Alkotói attitűdjében és munkáiban a tudományos megközelítés igényével és gondosságával, valamint analitikus módszereivel igyekszik bemutatni az égi rend és harmónia emberi ésszel felfoghatatlan törvényeit.

Várady Róbert A látszatok valósága címmel rendezett terei az elmúlt tíz év alkotói munkájára koncentrálnak, absztrakt felületekből és leíró-megjelenítő elemekből álló munkái a festőiség és a jelentéstartalom együttesét teremtik meg.

A Műcsarnok egymás mellett nyíló univerzumai alkotói és kurátori tárlatvezetésekkel várják az elmélyülni vágyókat: szombaton Rockenbauer Zoltán kurátor Fiedler Ferenc kiállítását mutatja be, 8-án Jankovics Marcell vezeti végig a nézőket termein, december 14-én Készman József tart nyitó tárlatvezetést Várady Róbert kiállításán.