– Nemrég egy interjúban beszélt arról, hogy a szakma megbecsülését érzi, noha kicsit peremvidékre sodródott, amikor jórészt vidéken kezdett játszani. Komoly visszajelzés a Prima Primissima díj?
– Akárhova mentem, éreztem, hogy tisztelnek és értékelnek, az, hogy mindez díjakban mostanában nem annyira nyilvánult meg, másodlagos kérdés. Amikor először felhívtak, hogy benne vagyok a három jelöltben, az első pillanatban azt hittem, hogy viccelnek velem. Tudom, hogy független díj a Prima Primissima, és azzal is tisztában vagyok, hogy milyen testület ítéli oda. Mindig örültem az elismerésnek, hatalmas megtiszteltetés és nagyon jó érzés, de tudom, hogy sok minden mozgatja, hogy éppen mikor ki kap díjat, ezért megpróbálom józanul kezelni.

Fotó: Bach Máté
Sajnálatos, hogy abban a pillanatban ahogy a fővárosból eltűnsz, egy időre nem létezel. És azt is fontos megjegyezni, hogy másként működik egy vidéki színház, mint egy budapesti: a vidékieknek széles országúton kell haladniuk, a műfajok megannyi skáláján mozogni. A tanulmányaimmal együtt harmincöt éve vagyok a pályán, tizenöt évig voltam szabadúszó, főként vidéki színházakban. Az Új Színházból 1998-ban azért jöttem el, mert nagyon nem értettem egyet a mechanizmussal, ahogy a színházat újrapályáztatták, azután pedig nem jutott eszembe, hogy jelentkezni kezdjek társulatokhoz, hiszen a filmezés szempontjából is nagyon aktív időszak következett. Ekkor forgott a Jadviga párnája és a Felhő a Gangesz felett is.
A tatabányai évek mérföldkövet jelentettek a pályámon: 2001-től kezdtem ott játszani. A Mirandolina, A kaukázusi krétakör, Barta Lajostól a Szerelem és megannyi kihívás 2010-ig elégedetté tett a szabadúszással. Az Ivanovval például bejártuk a világot: New York-ban, Sidney-ben, Bogotában is előadtuk.
– A mély, őszinte sallangmentes színjátszásként emlegetik játékát. Igaz, az, hogy nem halad a divattal?
– Valamikor összeér a divattal, amilyen én vagyok, valamikor meg nem. De nem törekszem arra, hogy divatos legyek. Tény, hogy szeretek mélyre menni az adott karakterben. A tavaly bemutatott Vágy nevű villamosban Blanche szerepéhez összeszedtem még mindenféle anyagokat, mert úgy éreztem, hogy szükségem van némi mankóra. Bagó Bertalan rendező és Tucsni András dramaturg, Hamvai Kornél fordítását vették alapul, majd áthelyezték a 90-es évekre a történetet. Tennessee Williams a háború utáni válságban, egy „új világ” kezdetekor írta meg a darabot. Abban a kataklizmában az egyénre fókuszált, aki ha nem tud lépést tartani a változó korral, könnyedén bedarálja a világ.