Nem a győztesek szemszögéből vagy a vesztesek bűntudatával írt memoár

Ebben a könyvben megmutatkozik a dolgok másik oldala, és ékesen bebizonyosodik, hogy semmi sem fekete vagy fehér, az élet és az emberi tényezők számtalan árnyalatot kevernek ki – percenként.

Bevallom, kissé vonakodva láttam hozzá a könyvhöz: Windisch-Graetz Lajos herceg, aki 1882 és 1968 között nemhogy végigélte a XX. század legnagyobb eseményeit, de sok esetben aktív részese és alakítója is volt azoknak, nem más, mint a ’48-as forradalom és szabadságharc alatt a magyarok ellen küzdő hírhedt osztrák hadvezérnek, Alfred zu Windisch-Grätznek az unokája: [a Schönbrunn kapcsán] „1848-ban nagyapám, Windischgraetz tábornagy ebben a kastélyban ütötte fel főhadiszállását. Erős kézzel lett úrrá a prágai, bécsi és pest-budai zendülésen – amit a dunai térség népeinek 1914-ig tartó, tehát hatvanéves belső békét és hatalmas gazdasági fejlődést hozott. Majd csak II. Vilmos és később Adolf Hitler világuralmi törekvései forgácsolták szét a közép-európai népeket, és hozták rá a kimondhatatlan nyomorúságot erre a termékeny és gazdag vidékre.” Egy újabb osztrák, gondoltam ostobán és leegyszerűsítve, aki miatt oda jutott Magyarország, ahova.

Aztán elolvastam a megható ajánlást és az előszó két első mondatát („Azért határoztam úgy, hogy visszaemlékezéseimet a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszem, mert változatos életem végén azt kell látnom, hogy a mai világ újraformálásához olyannyira fontos történelmi eseményeket oly módon ábrázolják, hogy a tényeket igen kevéssé tartják szem előtt. Főleg az első világháború végének időszakára igaz ez, mivel az akkori győztesek a dunai monarchia szétrombolásával előbb Hitler hatalmához, utána azonban a világ nagy részének kommunista leigázásához készítették elő a terepet”), és tudtam, hogy nem akármilyen olvasmányban lesz részem.

Egyetlen pillanatra sem csalódtam: a narrátor, aki természetesen hőse is visszaemlékezéseinek, igen magas minőségű nyelvezeten (remek a fordítás!), hihetetlen aprólékosan és tárgyilagos hűvösséggel mesél mindenről, amiről olvashattunk és tanulhattunk már eleget, de mindig csak a győztesek szemszögéből vagy a vesztesek bűntudatával: ebben a könyvben viszont megmutatkozik a dolgok másik oldala, és ékesen bebizonyosodik, hogy semmi sem fekete vagy fehér, az élet és az emberi tényezők számtalan árnyalatot kevernek ki – percenként. Természetesen ez mit sem változtat a tényeken, de az egészen döbbenetesen bennfentes Windisch-Graetz Lajos (aki egyszerűen mindenkit ismert és mindenkivel tárgyalt, Ferenc Józseftől kezdve Hitlerig mindenkivel szót váltott) kalandos életén keresztül olyan dolgokra, motivációkra, háttér-információkra is fény derül, amelyek igencsak árnyalja az egyoldalúan és megnyugtatóan (vagy kevésbé megnyugtatóan) elrendezettnek hitt történelmi valóságot. Rossz döntések, emberi mulasztások és gyengeségek, hősök és csirkefogók játéka vezetett a törvényszerű bukáshoz, és hiá­ba volt köztük hazafi, monarchiahívő, mindkét háborúban harcoló, illetve a két háború között és előtt erőteljesen politizáló derék ember (akik közé hősünk is sorolja magát), minden elveszett.

A könyv fülszövegének utolsó előtti mondata ez: „Kalandor vagy zseni?” Természetesen nem tisztünk megválaszolni a kérdést, mindenki eldönti maga, ha elolvassa az emlékiratot; az viszont tény, hogy akár szépirodalomként olvassuk, akár a történelmi emlékezet korrekciós részeként, hihetetlen élményekben lesz részünk, és igen tartalmas, tanulságos napokat tölthetünk majd a könyvvel – nemcsak a történelem, hanem az emberi természet és jellem is sokszor új, másik, logikusan következő megvilágításba kerül.

Windisch-Graetz Lajos herceg: Hősök és csirkefogók. Megélt világtörténelem 1899–1964. Fordította és a jegyzeteket írta: Nyizsnyánszki Ferenc. Szépmíves Könyvek, Budapest, 2019.