De a hazaszeretetet, a szülők és a nők tiszteletét, a bajtársiasságot, az áldozatvállalást mind-mind ragyogó példákkal tárja elénk ez a regény. És az, ahogyan a levert szabadságharcot erkölcsi példává emeli, az az igazi különlegessége.
És az, ahogy megmutatja, hogy a nép véráldozata nem volt hiábavaló, bár a fegyveres szabadságharc gazdasági, politikai okok miatt nem győzhetett, az igazi írói bravúr. A túlélők érdekében Baradlay Jenő feláldozza magát. Azonkívül, hogy magasztos és megható jelenet, milyen messzire mutat! Annak érdekében hozza meg ezt a véráldozatot, hogy fivére megőrizhesse a birtokot, tovább gazdálkodhasson az ősi földön, felnevelhesse gyermekeit, beléjük oltva a szabadságeszményt. És a reményt.
Hadd idézzem a regény végszavát: „…Jó az Isten! Zöld füvet ad a harcáztatta földnek, fehér bárányt a zöld fűnek, ártatlan, szelíd angyalkát játszótársul a báránynak – feledés írját a mély sebnek –, jobb idők reményét a szegény magyar nemzetnek.” Mit nem lehet érteni Jókain? Miért is lenne idejétmúlt? Aki azt állítja, hogy idejétmúlt a szabadság és a hazaszeretet, az ne is olvasson Jókait. Nem érdemli meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!