Ne csináljunk mindenből problémát

A közönség folyamatosan és hangosan nevet. Tessék, kérem, abbahagyni a nevetést, mondaná az ember, mert annyi sok bajt látunk a színpadon a Fúrnitúr című színdarabban, amelyet Anger Zsolt emlékezetesen, fantáziadúsan és okosan vitt színpadra a Pécsi Nemzeti Színházban.

Furcsa hálótársak. A Fúrnitúr közhelyek gyűjteménye, ám magunkra ismerünk ezekben a sztereotípiákban Fotó: Mihály László

Végre egy igazán élvezhető, életszerű és sok bölcsességet tartalmazó kortárs színdarab, ráadásul nem is valami nyugatról megvásárolt szövegkönyv alapján készült, hanem egy magyar szerző műve. Biztos vagyok benne, hogy Vinnai András a vérével írta, vagy legalábbis pirosra állította a betűk színét a számítógépén, annyira sok a fájdalom benne. Mostanában temérdek színmű foglalkozik azzal, hogy a női egyenjogúság megvalósulásának ellenére milyen rossz a nőknek ebben a században, ezért is nagy öröm, hogy végre van egy színdarab, amely arról szól, mi történik, ha a nő és a férfi elfelejti, hogy ők szövetségesek, egy hajóban eveznek, és arra is fogadalmat tettek, hogy a rossz­ban is kitartanak egymás mellett. A szerző összeszedett minden rosszat, ami egy párkapcsolatban előfordulhat, és elénk tárja. Anger Zsolt rendezésében azt hangsúlyozza, hogy ezt a sok, párkapcsolatokban előforduló hibát nem azért zúdítja ránk a szerző, mert ki akar kergetni a világból, hanem azért, hogy tanuljunk belőle és ne csináljunk mindenből problémát.

A Fúrnitúrban párkapcsolati gyakorlatokat látunk, a színdarab közhelyek gyűjteménye, ám ezek a sztereotípiák, ismert helyzetek megjelenhetnek mindannyiunk életében: a szülés utáni kialvatlanság miatti ingerlékenység, a női zsörtölődés, aminek soha nincsen vége, a párkapcsolaton belüli férfimagány érzése, ami társulhat a szülés után a szexuális élet hiányával, vagy az agyonhiszterizált modern gyerekgondozás, amely nemhogy könnyebbé tenné a helyzetet, hanem éppen hogy még több félelmet ültet a kismama fejébe. Anger Zsolt rendezésében mindezt nevetség tárgyává teszi úgy, hogy groteszkké formálja a helyzeteket. Kinevetjük magunkat.

A színdarab és a rendezés éppen azért erős, mert arra figyelmeztet bennünket, hogy senki nincs egyedül a párkapcsolati problémáival, szinte mindenki megéli ezeket az élethelyzeteket. Sőt a modern színház teljes eszköztárát az önreflexiótól a néző megszólításáig felvonultató rendezésben éppen az a hangsúlyos, hogy nem vagyunk egyedül. Ezeket a közhelyes helyzeteket vagyunk kénytelenek megélni mindannyian, mert nem úszható meg a kialvatlanság miatti ingerlékenység vagy az, hogy míg a párkapcsolat elején minden pillanatot együtt akar tölteni a fiú és a lány, a szülés után néha arra vágyik a nő, hogy egyedül legyen. Anger Zsolt abszurd helyzetek révén hangsúlyozza, hogy óriási változások ezek, de arról is szól a színház nyelvén, hogy ezek nem igazán problémák, sokkal inkább mi vagyunk azok, akik problémát csinálunk a változásokból, az élet nehezebb helyzeteiből.

Furcsa hálótársak. A Fúrnitúr közhelyek gyűjteménye, ám magunkra ismerünk ezekben a sztereotípiákban
Fotó: Mihály László

Azért is különleges ez a színdarab, mert egy férfi szemüvegén keresztül látjuk a párkapcsolatot. Mint a fehér holló, annyira kevés ez a férfinézőpont a kortárs darabokban, ha családról van szó. A színdarab alaphelyzete madáchi, jön ugyanis Lucifer, esetünkben egy bolti eladó, aki megmutatja a jövőt. Ilyenkor az erő, „mely örökké rosszra tör, s örökké jót mivel”, beavatkozik. A Fúrnitúr nevezetű bútoráruházban Shivak Shurmant szólítják meg, hogy válasszon az életszerűen berendezett szobák, konyhák, fürdőszobák között. A férfi ugyanis gyereket akar, ahhoz pedig össze kell bútorozni. Mivel modern férfi, megbízható és végtelenül tisztességes, becsülettel átrágta már magát a Kilenc hónap férfiszemmel, az Apák bibliája és egyéb ismeretterjesztő kiadványokon, hogy képben legyen ő is, akárcsak a felesége.

A nézelődés során azonban megjelennek ­leendő életének legrosszabb pillanatai. És ebből nem lesz kevés. Bár korunkban éppen ellenkezőleg van mindez, a reklámok, a magazinok, a közösségi felületek arról dalolnak, hogy nincs már rossz a világban, boldogan hintázunk életünk játszóterén. Ki is irtották a modern ember védelmi rendszerét a rossz ellen. Ezért ül ott minden apa saját életének színházi nézőterén fejcsóválva, mert nem ezt ígérték. Nem ilyen nehéz helyzeteket.

Anger Zsolt rendezése szerint azért lesz ezekből a mindenki által megismert nehéz, de faék egyszerű helyzetekből probléma, mert megijedünk tőlük, mert nem mondta senki nekünk, hogy az élet ilyen. A rendező nemcsak nevetéssel oldja a feszültséget, hanem dalokkal is ellenpontozza a sokszor rémes hangulatot (zeneszerző és zenei vezető: Bókai Zoltán). A díszlet, amely Erdős Júlia Luca munkája, remekül hajaz korunk bútoráruházainak előre berendezett egyenszobáira, üres, lélektelen hangulataira, a jelmez pedig, amely Fekete Kata munkája, kellően abszurd volt sokszor, de nem esett túlzásokba. Fekete Kata különben a kisgyerek, akit felnőtt játszik, felöltöztetésekor viszont kicsit sem fogta vissza magát, ami nem kevés nevetésre adott okot.

Anger Zsolt színészein pedig az első perctől az utolsóig érezhető volt, hogy örömmel játszanak, értik és szeretik ezt a színdarabot, és leginkább Shivak Shurmant. Aki viszont temérdek dolgot rosszul fog csinálni, és magának az ördögnek kell megmutatnia, hogy ne kreáljon problémát mindenből, mert egy igencsak nehéz időszak következik, amit úgy hívnak, hogy élet.