Ettől nem lehet elvonatkoztatni, az olvasási élmény hasonló ahhoz, mintha egy végeláthatatlan mocsárból küzdené föl magát az ember, a modernség ellen tusakodó Molnár Tamás mintájára. A szerző a professzor tanítványa volt, így ez egy személyes könyv is, és hozzáállásunkat a műhöz nagyban meg fogja határozni, hogy kívülről nézzük a professzort harca során vagy vele együtt csatázunk mi is; hogy ez csak egy kemény öregúr, aki nagyon egyedül van, vagy ez a mi személyes harcunk is. A könyv így nem könnyű olvasmány, viszont az olvasót lépésről lépésre vezető stílusa elősegíti azt, hogy akik nem rögtön ellenszenvvel tekintenek Molnár Tamás munkásságára, azokat képes beszippantani.
Az atlanti kultúra kritikája után a kötet legtöményebb része, az autoritás, a hatalom és a rend vizsgálata következik. Ez Molnár államelméletének lényegét is tartalmazza, amely szinte mindig a kortárs demokratikus rendszer kritikai vizsgálatából, arra mintegy reflektálva jut el tennivalók és egy politikai szemlélet (amely mindig helyreállító) pozitív javaslatáig. A professzor egyértelművé teszi: autoritás, rend és hatalom mindig van egy társadalomban (aki társadalmat akar, autoritást akar), viszont ha ezt elhazudják a politikai vezetők, hogy a tömegek hiúságát tömjénezzék, az akkor is megnyilvánul, csak búvópatak módjára, torzult formában, mintegy diszkurzív-institucionális folyamatok végtermékeként, a felismerhetetlenségig deformálódva. Az autoritás egyének közti közvetítés, így nem csoda, hogy ennek erodálása kikezdi a társadalmi rendet, és az úgynevezett társadalmi párbeszéd (ahol persze senkinek nincsen „igaza”) fetisizálásához vezet, mely a szétfolyó autoritás, a gyakorlatlan hatalom miatt egyfajta örökös polgárháborúba megy át a demokráciában, lehetetlenné téve a „rend nyugalmát”, vagyis magát a valódi békét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!