Az élet kaland, nem szenvedés

A gyerekek, bár sokszor nem tudják megfogalmazni, de érzik, ha magas művészi értékkel állnak szemben. A Budaörsi Latinovits Színház Aliz! című előadása esetében jók a megérzéseik.

A színészek hitelesen alakítják a mű furcsa karaktereit minimalista díszletek között Fotó: Borovi Dániel

Charles Dodgsonnak, aki Lewis Carroll néven publikálta 1865-ben az Alice Csodaországban, majd az óriási sikeren felbuzdulva hét évvel később az Alice Tükör­oszágban (1872) című nonszensz meseregényt, tíz kisebb testvére volt. Nekik kellett nap mint nap kitalálnia valamilyen érdekes és izgalmas mesét. Az írónak tehát elég sok gyakorlati tapasztalata volt azon a téren, hogy a gyerekek mit szeretnek a legjobban a mesékben.

Sokan, sokfélét írtak már arról, miről is szólnak az Aliz-történetek, mert ugye itt kalandok gyűjteményéről van szó, ráadásul sok felnőtt úgy érzi, hogy nem mindig érti, miről is van szó. A Budaörsi Latinovits Színház Aliz! című előadása, amelyet Tengely Gábor rendezett, az író eredeti szándékára helyezi a hangsúlyt: a mesélés örömére. Arra, hogy a világunk érdekes, izgalmas és persze valamennyire félelmetes is, de felfedezésre vár, az élet pedig nem szenvedés, hanem kaland, amelyet kellő mértékű kíváncsisággal érdemes csak megélni.

Tengely Gábor úgy írta át Pallai Mara dramaturggal együtt a szerző szöve­geit, sőt még a rendezés során is azt hangsúlyozta, hogy a gyerekek élvezzék az előadást. A bemutató során már a hat-nyolc évesek is úgy beszéltek a színdarabról, hogy nagyon tetszett nekik, amit láttak. Szerintük sokat lehetett nevetni a darabon, de elsősorban nem az volt jó, hogy vicces, hanem az, hogy Aliz milyen érdekes figurákkal találkozik.

A színészek hitelesen alakítják a mű furcsa karaktereit minimalista díszletek között
Fotó: Borovi Dániel

Ha jól értem, akkor elsősorban azért szerették a gyerekek ezt a színdarabot, mert jól szórakoztak a realizmuson túli világán. És ez volt az író eredeti szándéka is, a meseregény a maga korában is azért lehetett nagyon sikeres, mert teli volt olyan furcsa szituációkkal és párbeszédekkel, amelyek kicsavarják a hétköznapi világot, és ezáltal felettébb szórakoztatóak.

Persze ez a kifordított világ Tengely Gábor rendezésében izgalmasan reflektál arra a közegre, amelyben a gyerekek élnek, de ez a tudat mélyrétegeiben hat, a rendezés szerencsére véletlenül sem akarja didaktikusan kimondani a tanulságokat.

Az Aliz! premierjén a gyerekek kedvence egyértelműen a Macska volt, ők cicának nevezték. Nemcsak azért, mert ha felvette a kalapját, akkor láthatatlan lett, a gyerekek viszont látták őt a színpadon, tehát el kellett képzelniük, hogy láthatatlan a látható, hanem azért is, mert Páder Petra a legnagyobb színésznőket is túlszárnyaló tehetséggel volt cica a színpadon.

Cicás volt a mozgása, de nem erre helyezte a hangsúlyt, ahogy a legtöbben teszik hasonló szerepben. Cicás volt a nézése, de egy kicsit sem játszotta túl, pedig megbocsátja a néző, mert megszokta már, hogy általában így játsszák. Páder Petra viszont leginkább az arcjátékában volt cica. Mindezt olyan kifinomult mimikával érte el, amelyet csak különleges színházi alkalmakkor láthat a néző.

A gyerekek, bár sokszor nem tudják megfogalmazni, de érzik, ha magas művészi értékkel állnak szemben. A Budaörsi Latinovits Színház Aliz! című előadása esetében jók a megérzéseik.

A színészek hitelesen alakítják a mű furcsa karaktereit. A rendezést dicséri, hogy a párbeszédek, amelyek furcsaságuk révén mind különleges színészi kihívások, átgondoltak és kidolgozottak. A látványért felelős Michac Gábor minimalista, mégis fantáziadús díszletei révén nagyban hozzájárul a darab sikeréhez, a jelmezek jól keverik korunk ruhadarabjait a karakterekre jellemző furcsa öltözékekkel.

Aki pedig felnőtt fejjel igencsak érteni véli az író szándékát és mély mondanivalóját, annak a rendező megadja azokat a kapaszkodókat, amelyek révén egy gyermek felnövésének történetét is láthatjuk. Azt a folyamatot, ahogy a gyermek a belső, kritika nélkül elfogadó nézőponttól eljut a külső, kritikus nézőpontig, a saját autonóm személyiségének megszület­éséig.

A színdarab viszont abban is hűen tükrözi az írói szándékot, hogy a kritikus megnyilvánulások ellenére nagyon hangsúlyosak a boldog és örömteli pillanatok, amelyek jól összetartanak egy családot. Tengely Gábor rendezése abban is segít, hogy ezeket észre tudjuk venni.