Néma csönd honol a városban. Pörgetem a telefonom, kétségbeesetten keresem a híreket a mi kis, székelyföldi városunkról.
Nincs hír! Nincs hír a TV-ben, nincs hír az interneten. A helyi hírközlés megszűnt. A városvezető hivatal is elhallgatott, mert tilos a koronás hírekkel helyi szinten foglalkozni, mindent központosítottak a fővárosban.
Konkrétan érzékeljük, hogy bezárt a fogorvosi rendelő, a fodrász, a kozmetikusnő, az edzőterem, a pálinkafőzde.
Ó, régi szép idők! Mikor még röpködve vitte a fogorvosi asszisztenskisasszony a rendelő négy fogorvosa között a napi híreket! Mi meg tátott szájjal hallgattuk a helyi eseményeket a rendelőben, kezelés alatt.
A kozmetikusnőnél a lágy masszázs mellé, lágyan szóló történeteket hallgattál. A fodrásznő pedig tutira belekomponálta a frizurádba a napi híreket. Begyűjtötte az én híreimet, helyette adott másokról szólót.
Nem is beszélek a pálinkafőzdéről. Na, ott volt kérem szépen az igazi hírcsárda. Csak akkor vettek emberszámba, ha megfelelően frappáns kibeszélőnek bizonyultál. Erről hetekig lehetne mesélni, de ehhez túl drámai a helyzet.
Akkoriban újságra sem kellett költenem. Milyen szép idők voltak! A boltokban az áru mellé hírcsokor is dukált. Röpködtek a hírek a város felett, az orvosi rendelőkben, az edzőteremben, az irodákban, na meg az iskolában. Csak kicsit fülelni kellett és máris megtudtál mindent a mi kis városunkról.
Mostanában csönd van. Megszűntek a helyi, őshonos pletykafészkek. Várjuk a híreket messzi idegenből. Talán majd, valamikor elmondják nekünk is, hogy mi történik körülöttünk.
Várok, pörgetem a telefonom, telefonálgatok, hátha valaki megszán igazi, székely hírekkel. Megértük azt is, hogy a helyi ember már csak kérdez. A kérdése pedig nagyon rémült.
A házba zártam magam és várok. Jó lenne tudni, hogy hogyan garázdálkodik a mi kis városunkban a Koronás ellenség. Segítség!
