Igény a világ kinevetésére

Miután a tárcaíró beleszeretett a vidéki létbe, általában egy viccel tudta a legjobban elmondani, mit gondolt a városi léttel összefüggő éjszakai vándorlásról.

Fotó: Bach Máté

Miután a tárcaíró beleszeretett a vidéki létbe, általában egy viccel tudta a legjobban elmondani, mit gondolt a városi léttel összefüggő éjszakai vándorlásról. Nemcsak a bizonytalan ténfergés zavarta, hanem az is, hogy mindig úgy érezte, nem marad elegendő idő a beszélgetésre a sok jövés-menés miatt. Utólag, mikor visszagondolt ezekre az évekre, teljesen biztos volt abban, hogy nem is maradt. Persze, amikor még fia­tal az ember, amúgy is úgy érzi, hogy időből van a legkevesebb. A városi lét tehát kibeszéletlen maradt, erről szól a vicc is, amely a vándorlás témájában beszédesebb minden tárcánál.

„Hosszú vándorlás után a sivatagban szomjazó ember végre meglát egy kutat, és utolsó erejével felkiált: – Víz!

Mire egy hang kiszól a kútból: – Hol?”