Annak ellenére, hogy maguk is részesei a kor történéseinek – a Délvidékre költöző Karcsi német fogságba esik „jugoszláv” katonaként –, a szereplők mégis kissé Fejes Endre Rozsdatemetőjének „történelmen kívüli emberei”. Megtörténik velük bevonulás és visszatérés, hadba lépés, hallanak országok pusztulásáról, ám a kor történései inkább csak háttérként szolgálnak megcsalásaikhoz és szenvedéseikhez, seftelésükhöz vagy birtokszerzésükhöz: „Tudod, Pinkász, a legtöbb ember még a szomszédját sem igazán szereti. Sőt vannak, akik a családjukat sem igazán. Csak verik az asszonyt, a gyereket, elisznak mindent, elhagyják az övéiket. Ha ezek az emberek még a saját családjukkal sem szívesen osztják meg a magukét, akkor hogyan adnának másnak?”
Van persze élethelyzet, amikor nagyon is érthető, miért maradna ki valaki a történelemből. A hat testvér apja így fakad ki: „Egyiketeket se vigyenek be! Ezt kívánom most, karácsonykor! Én vagyok a ház ura, rám hallgassatok […], nem azért neveltem embert belőletek, hogy valami fagyott földön… De nem mondom, mert a szónak ereje van!”
Különös ritmust ad a regénynek a testvérek hol egybefonódó, hol a legkülönfélébb színterekig szerteágazó sorsának követése. Erőteljes dinamikát jelent a szinte egy időben zajló történések ellentmondásainak ábrázolása. A fogságban tengődő Károly cimboráival egy újságpapírba csomagolt, lopott halat rejteget a túlélés zálogaként, míg a katonai szolgálatból ekkor még kimaradó egyik bátyja otthon „kedvetlenül turkált az ételben. Papáék tartják a szokást, böjtös ételt adnak az ünnepre…”
Mégis, az ezerfelé tartó, a jóléttől a nyomorig tengő életutakat – mint az őket körülvevő nemzetet is – egyben tartja a közös sors, a közös származás. A háború előestéjén a tanyától a sötét, hideg karácsony éjjelen a falu felé kocsizó család képe elővetíti a baljós jövőt: „Ilonka a másvilágot képzelte így, a nevető emberek, a gomolygó leheletek, a nehéz bundák és kucsmák alatt pirosló férfiak és asszonyok között, ahogy a feneketlen sötétségbe húzza befelé őket a láthatatlan erő, a szántónak a széle is alig látszik a ködtől, a távolban semmi, csak feketeség. Vacogva összehúzta magát.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!