A csempész, az állatorvos és a történelem

Hogy miért kellett vagy három évtizednek eltelnie ahhoz, hogy elkezdjenek megjelenni az első, a magyarság második világháborús sorsát feldolgozó, említésre méltó családregények, rejtély – ám egyértelműnek tűnik, hogy Urbán Péter új könyve, a Varjúröpte az egyik méltó munka arra, hogy betöltse ezt az űrt.

A szerző A három Erdődi című darabjának nagy sikerrel zajló kispesti előadásán, amely éppen e könyv bemutatójával együtt került sorra, elmondta: a „Csillagösvény-trilógia”, amelynek ez az első része, a második világháborútól 1956-ig öleli fel az Erdődi család történetét. Mivel egy másik, nemrég megjelent új magyar családregény, Jezsó Ákos Megyek túlra című, a Trianon 100 rendezvénysorozaton is bemutatott műve is nagyjából ezt a korszakot dolgozza fel egy felvidéki család sorsán keresztül, elmondhatjuk, hogy többen is belekezdenek végre ebbe a még mindig úttörőnek számító vállalkozásba: sallangoktól mentesen bemutatni a második világháborútól a kommunista diktatúráig tartó korszak történetét. Hamvas Béla Karneválja óta nem nagyon olvashattunk ilyen munkákat.

A hat Erdődi testvér – Urbán gördülékeny, mesélős stílusának köszönhetően – hamarosan jó ismerősünkké válik, miközben a hat különböző életút mentén bepillantást nyerünk a háború előtti és alatti idők legkülönfélébb társadalmi rétegeinek örömeibe, gondjába, tragédiáiba. Karcsi, a legfiatalabb testvér 17 éves a regény 1939 karácsonyán induló cselekménye kezdetén, rajta és Ilona nővérén kívül mindenki házas már. Az, hogy a testvérek házastársait is megismerhetjük, még szélesebb lehetőséget ad az írónak arra, hogy a mérnöktől a dohánycsempészig, az állatorvostól a földbirtokosig terjedő skálán is bemutathassa: milyen spektrumai lehetnek egy emberi létnek. Mert – mint Urbán novellái, történelmi regényei során annyiszor – itt is az elbukó vagy felemelkedő, az esendő és bűnös ember az igazi főszereplő.

Urbán leginkább a szegény sorsú, hányatott életű Ferenc sorsát látja izgalmasnak. Ez a munkatábort és fogdát is megjárt, kemény kezű fenegyerek egyértelműen központi figurája a regénynek. Ő az, aki a legmélyebbre merül, a bűnözés és az alkoholizmus pokolbugyrait is megjárja, és mégis képes feltámadni, önmagára találni. A regény a háború első szakaszáig tart, amikor a németek éppen elakadtak Moszkva alatt, az ország még örvendezett a visszatért területeknek, bár katonáink már – mint a regény hősei is – letáboroztak a Don folyónál.

Annak ellenére, hogy maguk is részesei a kor történéseinek – a Délvidékre költöző Karcsi német fogságba esik „jugoszláv” katonaként –, a szereplők mégis kissé Fejes Endre Rozsdatemetőjének „történelmen kívüli emberei”. Megtörténik velük bevonulás és visszatérés, hadba lépés, hallanak országok pusztulásáról, ám a kor történései inkább csak háttérként szolgálnak megcsalásaikhoz és szenvedéseik­hez, seftelésükhöz vagy birtokszerzésükhöz: „Tudod, Pinkász, a legtöbb ember még a szomszédját sem igazán szereti. Sőt vannak, akik a családjukat sem igazán. Csak verik az asszonyt, a gyereket, elisznak mindent, elhagyják az övéiket. Ha ezek az emberek még a saját családjukkal sem szívesen osztják meg a magukét, akkor hogyan adnának másnak?”

Van persze élethelyzet, amikor nagyon is érthető, miért maradna ki valaki a történelemből. A hat testvér apja így fakad ki: „Egyiketeket se vigyenek be! Ezt kívánom most, karácsonykor! Én vagyok a ház ura, rám hallgassatok […], nem azért neveltem embert belőletek, hogy valami fagyott földön… De nem mondom, mert a szónak ereje van!”

Különös ritmust ad a regénynek a testvérek hol egybefonódó, hol a legkülönfélébb színterekig szerteágazó sorsának követése. Erőteljes dinamikát jelent a szinte egy időben zajló történések ellentmondásainak ábrázolása. A fogságban tengődő Károly cimboráival egy újságpapírba csomagolt, lopott halat rejteget a túlélés zálogaként, míg a katonai szolgálatból ekkor még kimaradó egyik bátyja otthon „kedvetlenül turkált az ételben. Papáék tartják a szokást, böjtös ételt adnak az ünnepre…”

Mégis, az ezerfelé tartó, a jóléttől a nyomorig tengő életutakat – mint az őket körülvevő nemzetet is – egyben tartja a közös sors, a közös származás. A háború előestéjén a tanyától a sötét, hideg karácsony éjjelen a falu felé kocsizó család képe elővetíti a baljós jövőt: „Ilonka a másvilágot képzelte így, a nevető emberek, a gomolygó leheletek, a nehéz bundák és kucsmák alatt pirosló férfiak és asszonyok között, ahogy a feneketlen sötétségbe húzza befelé őket a láthatatlan erő, a szántónak a széle is alig látszik a ködtől, a távolban semmi, csak feketeség. Vacogva összehúzta magát.”

„Mintha a létből ballagna haza”, folytathatnánk József Attilával, ez a família. Szekérútjuk a háború ismeretlen borzalmaiba döcögő Magyarország képét idézi fel. Mi, akik már ismerjük a történelmi folytatást, kíváncsian várjuk a következő részeket: mi lesz a sorsa az Urbán színdarabjából is megismert Erdődi családnak?

Urbán Péter: Varjúröpte. Csillagösvény-trilógia I. Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány, Budapest, 2020