Ki mer ellentmondani Kosztolányinak?

Örök ellentét van a TTK-sok és BTK-sok, azaz természettudományi és bölcsészettudományi karos végzettségű emberek műveltsége között.

Örök ellentét van a TTK-sok és BTK-sok, azaz természettudományi és bölcsészettudományi karos végzettségű emberek műveltsége között. Ezt először boldogult egyetemista koromban tapasztaltam, amikor holtversenyben végeztem egy bölcsésszel. Férfiasan bevallom, a „szétlövésnél” nem én nyertem, hanem ő vesztett. Az volt ugyanis a soros kérdés: hogyan működik a szódavizes üveg? Ő nem tudta, én meg igen. Pedig akkor divatos volt a téma, C.P.Snow-nak a két kultúráról szóló műve is a két kultúrával foglalkozott. Például megállapította: elszakadt egymástól a természettudományos és a bölcsészeti kultúra, nincs köztük átjárás, az ellentétes képzettségű két tábor másikja nem tud válaszolni arra, hogy mi a termodinamika második főtétele, vagy, hogy miről szól Shakespeare Vihar című műve.

Ezt persze már akkor vitatták, idézve néhány üdítő kivételt, de az alapellentét megmaradt. Ráadásul az úgynevezett általános műveltség fogalma a közvélekedésben erősen eltorzult. A humán ismeretek ennek nagyobb részét foglalják el, mint a természettudományosok.

Régebben is így volt ez. Móra Ferenc a Kalcinált szóda című írásában megírta, nem tud semmit erről az anyagról:

„Egyszer vaktában kinyitottam a könyvet valahol: A szóda című olvasmányra nyitottam. Aztán vaktában rámutattam egy egérképű inasra:

– No, olvasd!

A gyerek addig olvasott, hogy a szóda legfinomabb fajtája a kalcinált szóda. Ezt aztán olvasta kanciláltnak, kancsináltnak, és csak azért nem tört ki a nyelve szegénynek, mert engem elfutott a düh.

– Milyen inas vagy te, fiam?

– Szabóinas.

Hát a keserves Poncius-Pilátusát annak a m. kir. állami iparoktatási szaktudománynak! Én tanultam az egyetemen természethistóriát, nyelvtudományt, csillagászatot, művelődéstörténetet, esztétikát, politikát, de a kalcinált szódának a nevével soha ebben az életben nem találkoztam.”

Kosztolányi Dezsőnek a mértékegységekkel akadt problémája:

A párizsi Per Lachaise temető krematóriumáról szóló cikkében (Por és hamu, 1927.) a következőket írta:

„Megérintem a fehér, lisztszerű hamut, kezembe veszem a dirib-darab csontokat. Ennyi marad egy emberből, kilencszázezer gramm, éghetetlen csonttörmelék, mészsó, foszfor, melyet a tűz se bír megemészteni. Ez százezer év múlva is lesz, rejtélyesen és elpusztíthatatlanul.”

Kilencszázezer gramm, az kilencszáz kiló, majdnem egy tonna. Egy emberből inkább kilencszáz gramm „por es chomuw” keletkezik. Valószínűleg ennyit akart írni a költő is, de vagy elírta, vagy ha diktált, a gépírónő nem hallotta a vesszőt a szóban kilencszáz,(usque) ezer között. S ezt nem vette észre sem szerkesztő, sem korrektor, sem a késő utókor, mert egy mai műben ugyanígy idézi a szöveget egy irodalomtörténész.

Győry Dezső Viharvirág című regényében meg a kémiába bonyolódik bele a szerző. Regényének a főhősének a durranó ezüstről magyaráz egy falusi ezermester:

„Hozzá ne nyúlj! Ez durranó ezüst! Berthelot féle! Könnyen robban és sokkal hevesebben, mint a legfinomabb puskapor – magyarázta.

Blomhaus főhadnagy szerezte az ezüstnitritet, Szkálnoky kérésére, hogy az ez évi szüreten, a rakéta versenyen ismét kitegyenek magukért. A mester nem is akarta elvállalni a megbízatást, de mikor parányi mennyiségekből meggyőződött az ezüstnitrit csodálatos erejéről, elkapta a kíváncsiság.”

Ez a robbanóanyag nem ezüstnitrit, azaz nem a salétromossav ezüstsója, hanem a durranó ezüst az ezüstnitrid, az ezüst közvetlen vegyülete a nitrogénnel, amely valóban, a legkisebb érintésre is felrobban.