időjárás 14°C Adalbert 2022. szeptember 27.
logo

Túlra menni, visszatérni

Dálnoki Zoltán
2020.04.13. 14:30

„... a pincében volt, de meghallotta Zsuzsa kiáltását. Odalent mindenki hallotta ezt a sikolyt. Apor Vilmos felrohant a lépcsőn. – Hinaus! Ki innen! ordította, miközben odarohant a katonákhoz. A püspök erőteljes fellépése annyira meglepte őket, hogy abbahagyták az erőszakot. (…) Apor Vilmos három golyót kapott. Kettő csak súrolta, a harmadik haslövés volt.”

Kerek hetvenöt évvel az 1945 áprilisában, a „felszabadulás” idején történt, megrendítő mártírhalál után továbbra sem mondható el, hogy akár az évfordulón, akár korábban érdemben megemlékeztek volna a városra szabadult, állig felfegyverzett szovjet martalócoktól a győri Püspökvárba menekült nőket az élete árán megvédelmező Aporról. Így jó érzés elővenni Jezsó Ákos könyvét, mely szépirodalmi műként először említi meg ezt a tettet, melynek már rég be kellett volna kerülnie a történelemkönyvekbe. Győr szovjet megszállása idején esik fogságba a szerző „Megyek túlra” című, felvidéki tárgyú családregényének cselekménye szerint Péter, a főszereplő, Janda Kálmán sógora is.

Micsoda rendetlenség, kaphat a fejéhez az olvasó: ha Jezsó egy felvidéki családregényt írt, hogy kerül ebbe a győri püspök és a Magyarországot megszálló szovjet katonaság? Nagyon egyszerűen: a Magyar Királysághoz visszacsatolt területeken élő hadköteleseket besorozták – a regény családapa korú főhősével először az 1939 előtti csehszlovák hadsereg egyenruhájában találkozunk, szintén, mint besorozott, felvidéki magyar fiatallal.

A Pozsonyban gyerekeskedő, majd Komáromban élő Kálmán nem afféle „tulajdonságok nélküli ember”, jól átlátja azokat a helyzeteket, melyekbe az egymást követő országok, rendszerek, határok forgatják az egyetlen biztos pontba, szülőföldjébe kapaszkodó magyart. Az éppen házasodó, életét berendezni kívánó komáromi fiatalembert Bretislav százados, a cseh légió tisztje a csehszlovákizmus eszméje számára próbálja meggyőzni. A „magyar világban”, Komárom visszatérte után néhány évvel a csendőrparancsnok igyekszik – hasztalan – arra utasítani, hogy rúgja ki az iskolából zsidó származású kollégáját, majd a háború után az új, csehszlovák hatalom embere, Andrej arra akarja kényszeríteni, hogy immár szlovákul, s az új rend szellemében oktassa a magyar nebulókat.

Kálmán nem egy forradalmár – mégis, nyíltan vagy csendes ellenszegüléssel, de a regényben sorra jövő, mindhárom kísértésnek (ismerős talán: a háromszori megkísértés) ellenáll.

Nem a véletlen műve, hogy ezt a hányatott sorsú tanárembert állítja műve középpontjába az életműve során történelmi tárgyú bestsellert, mesekönyvet is jegyző, az egyén és a hatalom viszonyrendszerének problémáira érzékeny szerző. Jandó Kálmán alakját Jezsó nagyapjáról mintázta, akit – mivel nem volt hajlandó szlovákul tanítani a magyar iskolában – 1947-ben kilencvenezer társával együtt, brutális módszerekkel Magyarországra toloncoltak a hivatali cinizmussal lakosságcserének nevezett, számos halálos áldozattal járó, három éven át dühöngő felvidéki etnikai tisztogatások során.

Az sem a véletlenek játéka, hogy éppen e regény bemutatójával nyitotta meg februárban a Nemzeti Színház a Trianon 100 című rendezvénysorozatot. A regény cselekményét képező, 1938-tól 1949-ig tartó korszaknak az 1989-ig tartó kommunista diktatúra idején betonba öntött, hazug közhelyeitől és kliséitől (lásd: a gonosz és ostoba magyar katonatiszt, a kisemmizett, nemzeti érzelmektől kínosan mentes kisember, a visszataszító tulajdonságokkal rendelkező egyházfi, a Jobb Világért Küzdő ateista értelmiségi, stb.) mentes feldolgozása máig meglévő adóssága kortárs irodalmunknak. Jezsó családregénye jó alkalom arra, hogy a korszak kisembere, közkatonája épp úgy felbukkanjon e lendületesen megírt regényfolyamban, mint az Aporhoz hasonlóan méltatlanul elfeledett nemzeti hősünk, a szlovákiai vészkorszakban a pozsonyi parlamentben a zsidók deportálása ellen egyetlen képviselőként kiálló gróf Esterházy János is.

A „megyek túlra”, melyet Jezsó még a családi nyelvezettel hozott magával, Felvidéken talán még ma is használatos szófordulat: azt jelenti, az illető átmegy Magyarországra. S többet is ennél: azt, hogy „én itt lakom, ide fogok hazajönni”. Egy egész nemzetrész még sem mehet „túlra”.

Jezsó egy másik munkájában, a Vörös mágusban is elmegy túlra, és az ezotériáig hatol Sztálin házi „látójának” történetét bemutatva. Legendateremtő erejét felvidéki regényében is megmutatja: a könyvben egy hosszabb, a szerző által írt verses mű is szerepel, melyben nyomon követhetjük a magyar mondavilág több ismerős alakja, így Bendegúz és Emese, Etele és Magor történetét.

Kamera után kiált a regény számos jelenete, így például a könyvet záró találkozásé, amikor Kálmán felesége a lezárt Duna-híd közepén, katonák kíséretében tud néhány percig találkozni a Felvidéken maradt, ott élő ikertestvérével.

A Magyar Napló által gondozott szöveg jól kézbe fogható, könnyen átlátható szedésű könyvként lehet útitársa mindazoknak, akik jobban meg akarják ismerni a Felvidék félmúltját, történelmét.

Jezsó Ákos: Megyek túlra, Fókusz Egyesület – Magyar Napló, Budapest, 2017

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.