A pillanatnyilag jó ötletnek tűnő fellépésből zenekarozás kerekedett. Mert jó volt csinálni, hát csinálták és csinálták, mígnem már tudatos muzsikusokként eljutottak arra a pontra, hogy nem óhajtottak kis Vujicsics együttesként bevonulni a folktörténelembe. Nosza, keresni-kutatni kezdtek olyan dalok után, amiket Vujicsicsék még nem dolgoztak fel, nem tartottak repertoáron. Próbálkoztak és próbálkoztak, aztán rájöttek: a délszláv népzene, a tamburamuzsika legjobb mestere a Vujicsics. Így lettek tanítványokká, akik elsajátították, miként nyúljanak az autentikus népzenéhez s azt miként hangszereljék, dolgozzák át.
Megjegyzem, a hagyományőrző népzenészek nem hívei a feldolgozásnak, átdolgozásnak, ragaszkodnak az egykor gyűjtött autentikus előadás minél pontosabb tolmácsolásához. Eredics Áronnak mindenképpen igazat adhatunk abban, hogy a mediterrán régióban mindmáig élő délszláv tamburamuzsika közelmúltban gyűjtött darabjai, amelyek sok esetben a kor slágerein alapulnak, részei a népzenének. Miként fogalmazott több helyütt: „Bartók és Kodály nyomán felgyűjtöttük és vitrinbe tettük az örökségünket.”
Ezt az örökséget olyan tehetséggel vették elő a vitrinből, ami a világsikerig repítette őket. A hitelesség mellett teret engednek a rögtönzésnek, s bevonják a komolyzenét a tamburamuzsikába, például Bartók Bélát – akit szintén a népzene ihletett –, hogy bezáruljon a kör. Legutóbbi, Nyolc 8 nyolc című albumuk szerzeményeinek zöme saját kompozíció, népzenei alapokkal és hangzással. Születése klasszikus: két hétre elvonult az öt muzsikus, s az önként vállalt összezártságban megalkották az anyagot, amelyről Eredics Salamon azt tartja, hogy délszlávnak magyar, magyarnak délszláv. Könnyűnek komoly, komolynak könnyű.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!