A Napút Online Levélfa rovatában Zrínyi Miklósra emlékeznek

A Napút folyóirat online levelezési rovatának, a Levélfának legújabb, 2020. május 3-i „száma”, a Zrínyi 400 érdemli ki figyelmünket és megbecsülésünket. Május 3. a költő-politikus születésnapja, méghozzá, mint a címből is nyilvánvaló, a négyszázadik!

Jan Thomas Zrínyi Miklós félalakos képmása Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen kilenc szerző megemlékezését tartalmazza a sokoldalú összeállítás, melyben Zrínyi Miklós kikezdhetetlen morális elkötelezettségére, az „emberség és az őrálló szellem” értékeire éppúgy figyelem irányul, mint neveltetésére, a tétlenség ópiuma elleni kiállására vagy a törökök „aranyalmájával” kapcsolatos korabeli jóslatok szerepére felfogásának alakulásában.

S persze, levelekről lévén szó, a levél írójára magára is. Mintha a szerző maga lenne a súly, amellyel „tárgyát” megmérheti. Vagy fordítva: az írás témája szolgálna zsinórmértékül a levélíró önismerete számára. Nem meglepő tehát, ha ilyen mondatokra bukkanunk: „A tetterő és a harcra készség mellett megmutatkozó teremtő, alkotó, s épp hogy nem bajvívó erő együttélésének kérdése számomra azért is elgondolkodtató, mert a tétlenséget jelentő latin fogalom, az otium képzete mellett számomra most azonnal felsejlik – annak nem ellenpontozására, hanem éppenséggel kiegészítésére – a wu wei fogalma is, a kínai taoista filozófia magyarra Weöres Sándor által oly kitűnően tétlen cselekvésnek fordított létfilozófiai alapvetése is.” (Toót-Holló Tamás)

Vagy hasonlóan személyes sorok Szemes Pétertől: „Zrínyivel kapcsolatos gondolatfutamaim nem nélkülözhetik a személyességet. A szülővárosomban a róla elnevezett gimnáziumban érettségiztem, az épület előtt naponta Szabolcs Péter vörösmárvány szobra fogadott, ahogy későbbi munkahelyem, a polgármesteri hivatal előtt Tóth Béla kevéssé sikerült alkotása, vagy múzeumba menet a hajdani vár helyét is jelző emlékköve. A sors ajándéka, hogy [Zrínyi] éppen két kedves (vár)megyém főispánja volt…” Mindössze két idézet, s hány érzés és gondolat foglalata. Valamennyi helyett álljon itt végül a tisztes szerzői névsor hiánytalanul: Toót-Holló Tamás, Győri László, Szabó Ferenc SJ, Szász István Tas, Falusi Márton, Füleki Gábor, Szentmártoni Szabó Géza, Szemes Péter és Négyesi Lajos adta írását és lelkét a szerkesztő legújabb Levélfa-összeállításához.

Falevél, levélfa

Első ránézésre csupán a szokásos szójátékok egyike – megfordítani egy szóösszetételt, hogy új értelmet tulajdonítsunk neki. Ha sikerül, szellemesség, ritkán szellem. A Napút című irodalmi folyóirat főszerkesztőjének, Szondi Györgynek a fejéből 2015 nyarán pattant ki a gondolat egy meghívásos alapon működő online levelezési rovat megindításáról. A Levélfa elnevezés is az ő ötlete. A rovat szerkesztőjéül Suhai Pált kérte föl, aki a költői mellett levélírói tevékenységével hívta föl magára a figyelmet. A levélműfajt irodalmi kifejezésként használni nem kockázat nélküli vállalkozás, viszont nyeresége sem elhanyagolható: a párbeszéd sok új, egyébként talán meg sem születő gondolatnak lehet az ihletője. Suhai kezén igazi esszéműfajjá vált. Mindezt a Levélfa elmúlt öt évének története is bizonyítja. Már programadó levélesszéje is elevenbe vág: „Összeesküvők magánköreire esett volna szét a mai irodalom? Még csak különböző, egymástól eltérő ideológiák szekértáboraira sem? Vagy az egymás arcába hajló kis társaságok magánkörei egy új szocietas felburjánzása-diverzitása?” Nem könnyű kérdés, mint ahogy a nemzet nemzetközi szervezetekbe való integrációjáé sem: „történelmi tapasztalatokon edzett ’gyanakvó természetem’ – írja a szerkesztő – jobban hisz Bibó ’nemzeti önrendelkezésének’, mint az ezek fölött gyámkodó, a ’nemzetek felségjogát’ állítólag óvó ’nemzetközösségnek’ és ’nemzetközi jognak’. Miféle szuverenitás az, amely fölött másnak felügyeletet kell gyakorolnia? Legföljebb e szuverenitás elemeinek átengedéséről értelmes beszélni, nem?” – igazi költői kérdés! A Levélfa adott fórumot a könyvterjesztés gondjairól szóló diskurzusnak is. A „Belül is vannak még védendő pozíciók” fölvetésű vitaindítóra többek között Benke László költő és könyvkiadó válaszolt 2019. június 14-i levelében, benne a javaslattal, hogy „az Országgyűlés hozzon törvényt a magyar irodalom értékeinek támogatása, kiadása és terjesztése érdekében.” Az Ady-centenáriumra beérkezett Levélfalevelek (!) közül Falusi Mártoné előtt egy év múltán is érdemes megállnunk. „Még a vele elszántan perlekedők sem bírhatták le zsenijét” – írja Ady életművét mérlegre téve, s azt is állítva, hogy a költő életművében „uralkodó ellentétpárokat […] nem Ady fejlesztette ki monstrummá […], de ő öntötte őket […] korszerű formába. Amit a politikai síkon nem tudtak, sőt talán máig sem tudnak megoldani, a költői nyelv suhintásával, mint gordiuszi csomót, szétvágta, hiszen […] ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja.”