Egy polgár és egy hippi

Ha két teljesen különböző habitusú színész találkozik a színpadon, és mindketten tehetségesek, sőt még a rendező is hagyja kibontakozni őket, illetve megfelelő javaslatokkal segít elmélyíteni a színészeknek az általuk alakított szereplők jellemét, akkor abból általában jó előadás születik. Ha a színdarab szövegkönyve is kimagasló alkotás, akkor pedig zseniális produkciónak lehetnek részesei a nézők. Ilyen feledhetetlen élményt nyújt Gene Stone és Ray Cooney Miért nem marad reggelire? című darabja, amelyet a Madách Kamarában rögzítettek 1996-ban, s amely az interneten is megtekinthető.

Für Anikó remekül alakítja a hisztis, értetlen, kamaszlelkű fiatal felnőttet Fotó: Ilovszky Béla Forrás: MTI/Ilovszky Béla

Benedek Miklós játssza George-ot, aki ötvenéves köztisztviselő, osztályvezető-helyettes, szereti a munkáját, mert fontosnak tartja a nyugdíjbiztosítás állami rendszerét. Igazi polgár, életfelfogása sziklaszilárd morális alapokon nyugszik, így könnyen különbséget tud tenni a jó és a rossz állampolgári magatartás között. Ráadásul igazi férfi és úriember, még akkor is, ha nem az a macsófajta. Empatikus és érzékeny, helyén van a szíve, ráadásul nehéz kihozni a sodrából. Színházban kevésszer látni ennyire emberi figurát.

Az okot ki is mondja a Für Anikó által alakított Louise: unalmas egy embernek tűnik. A jól megírt színdarab egyik erőssége abban áll, hogy kicsit sem didaktikusan, de bemutatja, hogy George egyáltalán nem unalmas figura. Mindez már az előadás első perceiben kiderül a nézőknek, ugyanis akárcsak egy szakácsművész, izgalmas japán ételkülönlegességet készít magának. Megadja a módját. Benedek Miklós mintha csak erre a szerepre született volna. Játszi könnyedséggel alakítja a polgári úriembert, de úgy, hogy egy pillanatig sem érezzük modorosnak játékát. George önmaga által felállított komoly keretek között éli az életét, főleg azóta van erre szüksége, amióta elhagyta a felesége. Élete a szigorúan betartott keretek között nem tud szétesni.

Für Anikó remekül alakítja a hisztis, értetlen, kamaszlelkű fiatal felnőttet
Fotó: MTI/Ilovszky Béla

Az igazi tragikomédia akkor kezdődik, amikor beesik hozzá Louise, akinek néhány órája van már csak a szülésig, és aki hippi lányként tengeti fiatal felnőtt, húszas éveiben járó életét. Für Anikó egészen elképesztő módon játssza a lányt. Egyrészt a szerep alapján egy hisztis, éretlenkamasz-lelkű fiatalt kell alakítania, ezt remekül meg is oldja, másrészt egy érzékeny nőt, aki éppen az anyává válás folyamatának kezdetén van. Ezt is hitelesen játssza el. Harmadrészt viszont egy olyan nőszemélyt is látunk a színpadon, aki mindent kinevet, de Für Anikó – ebben igazán különleges az alakítása – úgy gúnyol és nevet ki minden értéket, amelyet a férfi magáénak vall, hogy a történet előrehaladtával egyre jobban érezteti a hippi lány elbizonytalanodását. Ebben a színdarabban ugyanis az a dráma, hogy egy sziklaszilárd morális értékrendszer találkozik egy bizonytalan, értékeket és erkölcsöt, hagyományt és polgári kereteket tagadó világképpel.

A színdarab rendezője, Szirtes Tamás jól ráérez arra, hogy a szerzők egy kicsit sem sietik el a szövegkönyvben a világnézetek találkozásának csatáját. Szirtes minden ütközetet, egymásnak feszülést, szópárbajt alaposan kidolgoz, így a darab nemcsak szórakoztató, hanem igazán mély is lesz. Az üzenet pedig, amely még napokig ott csilingel a néző fülében, rendkívül pozitív és felemelő. A polgári morális értékrend sziklájához csapódó lázadáshullámok ugyanis szép lassan lecsendesülnek. A kamaszlelkű, éncentrikus hippi úgy érik fokozatosan gondoskodó édesanyává, hogy belátja, biztonságot a fontos morális alapokon nyugvó polgári értékrend tud nyújtani neki. Persze a férfira is hatással van a lány és a gyermek, akiről gondoskodnia kell. Neki azt kell megtanulnia, hogy fontosak a szigorú keretek, de nem dől össze a világ, ha nem úgy történik minden, ahogy azt az ember eltervezi. Az előadás nagysága abban áll, hogy két szereplő személyiségének fejlődését láthatjuk a színpadon, de úgy, hogy mindketten előnyükre változnak. A katarzis sem marad el, mert van megváltás, az élet – alapvetően – szép. És ez akkor is így van, ha néha nagyon nehéznek tűnik.