Tájképfestők és mesterséges intelligencia

#Kortárs+Tudás címmel a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. elindította virtuális ismeretterjesztő sorozatát az Alkotóművészet.hu oldalán. A nyelvezetből kitűnik, hogy elsősorban a középiskolások a célközönség.

Plein air. Aktot készítenek Szentendrén a művészek Fotó: Fortepan

Eddig két témakört, a kortárs ékszereket, illetve érintőlegesen a divatot, valamint a Szentendrei Régi Művésztelep történetét dolgozták fel a a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) munkatársai. Az utóbbi a Szentendre, a festők városa címen fut, s már a bevezetőjében igyekszik felkelteni az érdeklődést a továbbiak iránt azzal, hogy tényszerűen kijelenti, miszerint Szentendrén járva lehetetlen nem összefutni legalább két művésszel. Majd nyomban izgalmas időutazásra kísérnek a szerzők, akik megismertetnek a művésztelep születésének körülményeivel.

Mint oly sok minden Magyarországon, ez is a gyalázatos trianoni békediktátum következménye. A modern hazai képzőművészet bölcsőjének tekinthető nagybányai festőiskola a kiegyezés esztendejében alakult. A Nagybányai Festők Társaságának elnöki tisztét Feren­czy Károly töltötte be. Azonban mégsem a szentendrei kötődésű, korszakos festőművész és művész gyermekei jelentik a kapcsot, hanem egy újságíró, Paizs Ödön (Paizs Goebel Jenő festőművész testvére), valamit a város akkori polgármestere, Starzsinszky László ókumlálták ki, hogy a Romániához csatolt Nagybánya helyett csábítsák Szentendrére a jeles képzőművészeket.

„1926-ban tehát a polgármester a festők rendelkezésére bocsátotta a Pannónia-telepi járványkórház szegényes, elárvult házait” – írják a MANK honlapján. A lényeg persze a környezet, a természet volt, amennyiben a nagybányai iskola alapvonása a plein air, azaz a természetben alkotás. A szerzők egy pompás képet is csatoltak a cikkhez, amelyen a művészek a fák közé állított csinos, a nagyközönség előtt eltitkolt aktmodellt festik meg.

A szerkesztők címszótömörségű, röpke névjegyekben mutatják be a Szent­endrei Művésztelep első generációjának óriásait: Barcsay Jenőt, Korniss Dezsőt, Deim Pált, Vajda Lajost, no és a régi művésztelep jelenlegi bérlőinek listáját szintén közzétették: Aknay János, Baksai József, Bánföldi Zoltán, Bereznai Péter, Buhály József, Csáki Róbert, Knyihár Amarilla, Krizbai Alex Sándor, Martin Henrik és Nagy Barbara.

Plein air. Aktot készítenek Szentendrén a művészek
Fotó: Fortepan

Természetesen nem feledkeztek meg az 51 esztendős új művésztelepről sem. Itt fiatal festők, grafikusok, szobrászok, textiltervezők és keramikusok – elsősorban művészházaspárok – kaptak pályázati úton műtermes lakást. Amennyire érdekelt a művészettörténet, annyira nem az ékszerészet. Azonban A mesterséges intelligenciától a csodakamráig: a kortárs ékszerek című oldal elolvasását követően a helyzet radikálisan megváltozott. Az írásnak köszönhetően megvilágosodtam, hogy az ékszerek nem feltétlenül ruhakiegészítők, hanem akár önálló műalkotások.

Miként a honlapon olvasható: „A kortárs ékszer megkérdőjelezi a testhez való viszonyt, néha provokatív módon, néha a hagyományokat ledöntve, olykor pedig a fizikai határokat feszegeti. Ez a széles spektrum a mindennapokban hordható ékszerektől kezdve egészen az installációként működő műtárgyként létező darabokig terjed.”

A MANK saját, Szentendre főterén fellelhető, közelmúltban nyílt ÚjMűhely Galériája kiállításaiból idézve ismerkedhetünk meg különleges alkotásokkal. Az egyik például a roppant kifejező, Please do not touch (Kérjük, ne érintse meg) címet kapta, lévén a művész olyan vékony anyagból készítette az ékszert, hogy az alkalmatlan a viselésre. De akad szénből formált lánc, amely szintén nem ruhakiegészítő vagy ott az okostelefonos applikációval „használható” ékszer is a kiállítottak sorában.